Shake MTI 2016. április. 05. 18:37

Ciki: kirabolták a zágrábi rendőrséget, le is mondott a kapitány

Két kiló aranyat és 280 ezer eurót lopott el két ismeretlen a zágrábi rendőrség egyik épületéből vasárnap éjjel, az ügybe belebukott az országos rendőrfőkapitány és több országos rendőri vezető is.

Miután ismeretlen tettesek betörtek hétfőre virradóra a zágrábi rendőrség egyik épületébe, és sajtóértesülések szerint elloptak onnan két kilogramm aranyat és 280 ezer eurót (majdnem 88 millió forintot), lemondott tisztségéről Vlado Dominic országos rendőrfőkapitány és további két országos rendőrségi vezető - jelentette be Vlaho Orepic belügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján Zágrábban.

Hozzátette, hogy a zágrábi rendőr-főkapitányság vezetője is beadta lemondását, Zeljko Dolacot pedig, a rendőrség bűnügyi főosztályának vezetőjét, akinek irodájából eltűntek az értékek, felfüggesztették. 

Orepic kijelentette: "nem maradhat így a rendszer", és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jövőben ilyen mulasztások ne forduljanak elő. A belügyminiszter további átszervezéseket jelentett be a rendőrségen belül.

A betörésről továbbra sem beszélt a tárcavezető. Mint mondta, a nyomozás folyamatban van, nem közölhet részleteket. 

Bűnügyi szakértők szerint a rablást belső segítséggel követték el: a betörőknek tudniuk kellett, hol és mit keressenek.

A média úgy értesült, hogy a rablók a külső tűzlépcsőn jutottak fel a második emeleti helyiségbe, ahol a széf volt. Az épület sem kamerával, sem riasztóval nincs felszerelve.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.