Shake MTI 2015. március. 16. 15:09

Burleszkfilmbe illő pandatámadást élt át – több tízmilliós kártérítést kap

Egy kínai földművest egy tetőtől talpig sár borította, szökevény panda támadott meg. Az állat egészen addig nem tágított, míg egy másik falubeli a fejére nem borította a kabátját. A megtámadott férfi hétórás műtéten esett át, amiért busás kártérítést kap a szomszédos nemzeti parktól.

Csaknem 24 millió forintnak megfelelő kártérítést kap egy északnyugat-kínai férfi, mert megverte és megharapta egy vadon élő panda – közölte a helyi újság híre nyomán a kínai országos média.

A Guan családnevű áldozat egy évvel ezelőtt épp a földjén dolgozott a Kanszu tartományi Licepa nevű településen, amikor egyszer csak előtte termett egy panda, melynek teljes testét sár borította. Az állat először megharapta a lábát, majd a szorításából csak akkor engedett, amikor egy másik falubeli a kabátját az emlős fejére borította.

Csak látszólag ártalmatlan
MTI / EPA / Atlantai Állatkert / Adam K. Thompson

A súlyosan sérült Guant kórházba kellett szállítani, ahol hétórás műtéten esett át. Az eset épp egy éve történt – számolt be a Lancsói Esti Újság. Az agresszívvé vált panda a támadás után kereket oldott, azóta is keresik. Mint utóbb kiderült, a panda úgy került a férfi földjére, hogy korábban a helyi erdészet vadőrei be akarták fogni és üldözték.

Guan fia perbe fogta a szomszédos természetvédelmi parkot, amelynek területén több mint száz panda él. A tárgyalások végül eredményre vezettek, és a park vezetése beleegyezett az 520 ezer jüanos kártérítés kifizetésébe. A férfi ügyvédje közölte, ügyfele elégedett az összeggel, mert ez fedezi eddigi egészségügyi kiadásait, bár lehet, hogy további beavatkozásra lesz még szüksége.

A legfrissebb pandaszámlálás közelmúltban ismertetett adatai szerint Kína három tartományának erdőiben 268-cal több pandát találtak, mint tíz évvel korábban. A vadon élő pandák száma 1864.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.