2014. szeptember. 26. 07:45 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 26. 09:08 Shake

Világrekordot állított be egy vak jet skis a dunaharaszti tavon

Világrekord távot, 1600 métert teljesített jet skin, mintegy óránként 50 kilométeres sebességgel egy vak férfi a dunaharaszti tavon – írta a Magyar Nemzet.

Karvai Sándor, aki zöldhályoggal született és azóta vak egy utassal a háta mögött, minden elektronikai segítség nélkül teljesítette a távot – írta a lap.

"A vízzel szembeni félelmemet próbáltam leküzdeni a mos teljesített rekordommal" – mondta a lapnak a rekorder, aki ugyan tud úszni, de a tájékozódást a vízben a számára legnehezebb dolgok közé sorolja.

Azt mondta, hogy Borsi Gergő autóversenyző segítette a tájékozódásban a korábbi rekordkísérleteinél is. Az ő segítségével például egy teljes kört, 4,4 kilométert motorozott a Hungaroringen. Karvai Sándor, aki vezetett már gépkocsit, de még tankot is, következő rekordját quaddal tervezi, mert szereti a sebességet.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?