2014. június. 19. 19:57 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 19. 19:55 Shake

Kiderült az igazság Harrison Ford balesetéről

A 71 éves színészről az a hír járta, hogy bokáját törte a Star Wars forgatásán, ám most kiderült, hogy a bal lába tört el. Legalább nyolc hétig lábadozni fog.

Nem a bokáját, hanem a bal lábát törte el Harrison Ford a Star Wars VII. londoni forgatásán egy héttel ezelőtt - közölte csütörtökön az amerikai színész szóvivője. Ina Treciokas közleménye szerint a 71 éves filmsztár sikeres műtéten esett át, jól van, rövidesen megkezdi a rehabilitációt és alig várja, hogy újra dolgozhasson.

Ford, aki Han Solo szerepében tért vissza az új Star Wars-epizódba, június 12-én a londoni forgatási helyszínen szenvedett lábtörést, amikor rácsukódott nevezetes űrhajója, a Millennium Falcon ajtaja. A brit mentősök első közlései alapján az a hír terjedt el, hogy a színésznek a bokája tört el. 

A The Daily Mirror című brit lap keddi értesülése szerint Ford legalább nyolc hétig hiányozni fog a forgatásról. A nagyszabású produkció forgatási tervét sikerült átszervezni, így távollétében is folytatódhat a munka.   

A szóvivő csütörtöki közleményében nem bocsátkozott jóslásba arról, hogy a színész mikor térhet vissza a forgatáshoz.

A filmben az űreposz veteránjai, Mark Hamill, Carrie Fisher, Anthony Daniels, Peter Mayhew and Kenny Baker mellett számos új szereplő is megjelenik, például Adam Driver, Oscar Isaac, John Boyega, Daisy Ridley, Domhnall Gleeson, Andy Serkis, Max von Sydow, Lupita Nyong’o és Gwendoline Christie.

Az J.J. Abrams rendezésében készülő Star Wars VII. egy újabb trilógia első epizódja, amely 30 évvel A Jedi visszatér című epizód után játszódik.

 

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.