2014. június. 06. 20:24 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 06. 20:26 Shake

Vadiúj gördeszkapályát avattak Óbudán

Világszínvonalú gördeszkapályát építettek Budapesten, miután felújították a III. kerületi Görzenál területén Európa egyik legnagyobb gördeszka-, görkorcsolya- és szabadidőparkját.

Az új pályát péntek este, egy nemzetközi gördeszkás rendezvénnyel avatták fel.

A pálya körülbelül hétszáz négyzetméter első osztályú orosznyírfa-borítást kapott, alapja rétegelt lemezből és épületfából készült, így használat közben halk, de szerkezetileg stabil, időtálló és biztonságos is.

A pálya felújításában az a brit Four One Four cég működött közre, amely részt vett a 2012-es londoni olimpia megnyitó ünnepségének előkészítésében is.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.