Shake hvg.hu 2014. június. 03. 09:07

Oszter Sándor még nem kapja vissza jogosítványát

A rendőrség meghosszabbította a nyomozást Oszter Sándor színművész MOM parkos kalandja ügyében. A nyomozás alatt a színész nem vezethet.

Mint ismert: Oszter Sándor február 11-én a MOM Park mélygarázsának bejáróját megrongálta terepjárójával. Ittas vezetéssel gyanúsították meg a rendőrök, a Blikk szerint a Kossuth-díjas művész vérében 2,17 ezreléknyi alkoholt találtak. Oszter akkor azzal védekezett, hogy csak azt követően fogyasztott alkoholt, hogy leállította a gépjárművét, és felment az üzletházba.

A Blikk most azt írja: Oszter jogi képviselője, Balogh Gábor panaszt tett az ügyészségen az eljárás miatt, amit a nyomozás határideje alatt kell elbírálnia az ügyészségnek. Ez általában harminc napot vesz igénybe. Az ügyvéd azt is elmondta: kaptak egy értesítést, amelyben az áll, hogy meghosszabbították a nyomozást.

MTI / Beliczay László

A színész továbbra sem egyezett meg a MOM Park üzemeltetőjével, a kapcsolatot azonban már felvették. "Azért nem került sor erre, mert ez a kötelező biztosító kötelessége. Oszter Sándor megtette, amit kellett. Megadta a MOM Parknak a biztosítási adatait" – mondta a lapnak Balogh. A színész a nyomozás lezárultáig egyébként nem kaphatja vissza a vezetői engedélyét.