2014. január. 21. 10:24 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 21. 10:18 Shake

Maradhat az országban és énekelhet az első izraeli X-Faktor győztese

Énekesi munkaengedély kiadását rendelte el az izraeli belügyminiszter Rose Fostanesnek, az eddig házi ápolóként dolgozó Fülöp-szigeteki vendégmunkásnak, az első izraeli X-Faktor győztesének - értesült a Jediót Ahronót című lap.

A 47 éves nő eddigi munkavállalási engedélye csak azt tette lehetővé, hogy házi ápolóként helyezkedjen el, de új művészvízuma birtokában Izraelben maradhat és énekesként dolgozhat majd - közölte a bevándorlási hivatal.

A mindössze 150 centiméter magas, túlsúlyos, leszbikus házi gondozónő, aki a döntőben Frank Sinatra My Way című dalát adta elő, minden sztereotípiát legyőzve az izraeliek voksainak negyven százalékával nyerte meg a múlt héten a vetélkedőt. 

Fostanes mentora a versenyben a sikeres helyi énekesnő, Siri Majmon volt, aki maga is egy zenei tehetségkutató műsor felfedezettje. Mamon már a műsorban bejelentette, hogy meghívta egy közös márciusi koncertre, de a belügyminisztérium döntéséig nem volt egyértelmű, hogy Rose Fostanes énekelhet-e pénzért Izraelben.

Az immáron hivatalosan is énekesnőnek számító nő négy éve áll Izraelben  alkalmazásban, jelenleg egy ötvenes éveiben járó, súlyos beteg asszony háztartását vezeti. A család, ahol dolgozott, egyetértett vízumának átminősítésével. 

Fostanes Tel-Aviv déli szegénynegyedében sokadmagával bérel egy lakást, hogy minél több pénzt tudjon hazaküldeni családjának. Egy barátja javasolta néhány hónapja, hogy induljon a tehetségkutató versenyen, ahol bemutatkozása óta sikert sikerre halmozott.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.