Shake hvg.hu 2013. december. 12. 07:05

Ha nem fizet, fogházba kerül Sebestyén Balázs

A Blikk információi szerint Sebestyén Balázs műsorvezető felelőtlen vezetésének köszönheti az elzárást, ugyanis nem fizette be helyszíni bírságait, amit gyorshajtásért kapott. Balázsnak a baracskai börtönbe kell majd bevonulnia, ha továbbra sem fizet.

Sebestyén Balázs, az RTL Klub műsorvezetője májusban az I. kerületben lépte túl a megengedett sebességet, majd egy hónappal később is: mindkét esetben tízezer forintos helyszíni bírsággal megúszhatta volna, de mivel nem fizetett, s a bírósággal sem vette fel a kapcsolatot, a napokban elzárásra változtatták büntetését – írja a Blikk.

"A bíróság minden érintett szervnek, így nekünk is elküldte az ítéletet, amely szerint a húszezer forintos bírságot napi ötezer forintjával kell leülnie Sebestyén úrnak. Ez annyit jelent, hogy négy teljes napig a rácsok mögött kell élnie" – mondta a lapnak rendészeti forrása, akitől megtudták, a végzést már kikézbesítették.

Fülöp Máté

A Blikk úgy tudja: az illetékességi jogkör és más tényezők miatt Balázsnak a baracskai börtönbe kell majd bevonulnia. Hogy mikor? Azt majd a behívójából fogja megtudni, amit hamarosan postára adnak az illetékesek. Arra azonban még mindig van lehetősége a műsorvezetőnek, hogy megússza a börtön­életet, hiszen az ilyen esetekben az utolsó pillanatig be lehet fizetni a büntetést.

Sebestyén Balázs nem kívánta kommentálni a lap értesüléseit.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.