Még sosem pakoltak meg hordozórakétát ennyi műholddal
Útnak indították kedd éjjel az amerikai Minotaur hordozórakétát, amely összesen huszonkilenc műholdat szállít – jelentette az amerikai űrkutatási ügynökség televíziója. A kínai hírügynökség szerint ez a szám rekordnak számít.
A rakéta egyebek mellett az amerikai védelmi tárca kísérleti programjának részeként készített STPSat-3 műholdat viszi az űrbe, hogy ott méréseket végezzen a Föld légkörének magasabb szféráival, valamint a napsugárzással kapcsolatban.
A Minotaur huszonnyolc kisebb műholdat is szállít, köztük a hangüzenetek közvetítésére képes TJ3Sat-ot, amelyet teljes egészében középiskolások készítettek. Fellőttek egy olyan kísérleti szatellitet is, amely okostelefonról irányítható.
További berendezés vizsgálja a villámlás és a gammasugárzás közötti összefüggést, egy másik pedig Holdra telepíthető műholdat tesztel.
Még a héten várhatóan Oroszország is elindít egy rakétát, amelyen a tervek szerint harminckét különböző méretű műhold kap helyet.