2013. november. 13. 11:32 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 13. 11:25 Shake

Buszon született egy kisbaba Dániában

A kórház irányába tartó városi buszon született meg egy dán kisbaba Koppenhágában – írta az Ekstra Bladet című napilap szerdai száma.

A kismamát férje kísérte a dán főváros egyik klinikájára, amikor a szülési fájdalmak elkezdődtek. A buszvezető gázt adott, és értesítette az utasokat, hogy a járat most közvetlenül a szülészetre megy. A baba azonban nem akart tovább várni.

Több utas a kismama segítségére sietett. Egy halom ingyenes újsággal "megágyaztak" neki, itt született meg a kislány. Amikor húsz perccel később a mentőorvosok megérkeztek, az utasok tapssal fogadták őket.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.