2013. szeptember. 18. 19:13 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 18. 19:12 Shake

Gerincsérülése lett a hűtőszekrénnyel futó férfinak

Gerincgondok miatt kórházba került az a brit férfi, aki hűtőszekrénnyel a hátán futott végig Nagy-Britannián északról délre - adta hírül kedden a The Daily Mirror című brit lap.

A 49 éves Tony Phoenix Morrison 40 maratoni távot 40 nap alatt szaladt végig, azaz bő 1600 kilométert loholt, naponta átlag hét órán át, hogy adományokat gyűjtsön egy rákkutató intézetnek. Hihetetlen akaraterőről tett tanúbizonyságot, mert célba érve csak a jobb lábát érezte, utána pedig járni sem tudott. Az utolsó szakaszon már a könnyei csorogtak, részben a fájdalomtól, részben viszont az örömtől, mivel egész tömeg ünnepelte. 

A kórházi vizsgálatok szerint teljesült a "papírforma": a 42,5 kilós hűtőnek a gerincre nehezedő nyomása okozhatott idegbecsípődést. 

A négygyerekes, kétunokás Morrisonnak feltehetően fel kell hagynia a hűtőszekrényes futkosással. A mostani volt ugyan a leghosszabb, de az "előfutamok" között is akadt igencsak emberpróbáló: volt, hogy 30 nap alatt 30 félmaratont futott, azaz összesen 600 kilométert.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.