2013. augusztus. 12. 08:11 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 12. 10:24 Shake

Elérte a prostibotrány az RTL Klub szereplőjét

Az RTL Klub Éjjel-nappal Budapest című sorozatának Zsófiját tanúként idézte be a rendőrség. A Bors információi szerint a magyar szexmunkások dubaji szerepvállalásáról is megkérdezték.

A jelenleg is folyó prostibotrány elérte az RTL Klub egyik sztárját is. A Bors megtudta, hogy az egyik legsikeresebb sorozat, az Éjjel-nappal Budapest egyik főszereplőjét, Zsófit tanúként hallgatták ki a nyomozók, azaz a gyanújuk szerint azok közé a lányok közé tartozik, akik tudhatnak valamit az úgynevezett dubajozásról.

A lap úgy értesült, hogy a sorozatsztárt meghallgatják majd a bíróságon is, amennyiben tárgyalási szakaszba ér az ügy.

Zsófi tévés karrierje és a prostiügy nyomozása nagyjából párhuzamosan futott: miután kiválasztották a szerepre, a rendőrség elkezdte felgöngyölíteni az egyik nagy magyar prostituálthálózatot.

A castingok során a jelölteknek egy olyan kérdőívet is ki kell tölteniük, amelyben rákérdeznek múltjukra, ezért a Bors megkereste a produkció illetékesét, aki nem kívánta kommentálni az ügyet, így nem tudni, hogy a történtek érintik-e Zsófi szereplését az Éjjel-nappal Budapestben, és ha igen, miként.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.