2013. augusztus. 07. 08:31 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 07. 09:05 Shake

Emberre veszélyes teknős garázdálkodik egy Pest megyei játszótéren

Az aligátorteknős már konfliktusba került egy játszótéri anyával, aki először farönknek hitte. Próbálják befogni az állatot, amely elég erős hozzá, hogy csuklóból leharapja egy kisgyerek kezét.

Az emberre veszélyes aligátorteknős egy példányát látták egy Pest megyei település játszóterén – írta a Borsonline szerdán.

Egy játszótéri anyuka először farönknek hitte az állatot, majd barátságos mocsári teknősnek, de amikor megfogta, az állat azonnal támadni kezdett, harapott és karmolt.

Az állat akár a nő ujját is leharaphatta volna, egy kisgyerek kezét pedig akár csuklóstul is leharaphatja – mondta a lapnak Both Zoltán vadállatbefogó. Mint mondta, az a baj, hogy 10-15 évvel ezelőtt olcsón hozzá lehetett jutni ezekhez az állatokhoz. Azóta megnőttek, és sok tulajdonos rájuk unva szabadon engedte őket. Azzal nem számolnak azonban, hogy az aligátorteknősök nem tartoznak a Teknős Küldönc habitusú, barátságos páncélosok közé, hanem meglehetősen aggresszívak.

A Pest megyei garázdálkodót most a környék átfésülésével próbálják kézre keríteni, de eddig nem sikerült. A település nevét azért nem árulták el, nehogy önjelölt állatbarátok próbálják befogni a veszélyes hüllőt.

Mint arról beszámoltunk, áprilisban a győri csatornában talált valaki egy nagyra nőt aligátorteknős-példányt.

Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.