2013. július. 08. 12:32 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 08. 14:21 Shake

3500-féle DNS-t találtak az Antarktisz jege alatti tóban

Meglepően sokrétű életformát, több mint 3500 élő szervezet DNS-ét mutatták ki kutatók az Antarktisz jégpáncélja alatt lévő Vosztok-tóból vett vízmintákból.

Orosz kutatók januárban fúrták meg a Vosztok vizét, és több mint 3400 méter mélységből vízmintákat hoztak felszínre. Laboratóriumi elemzésük 3507 élő szervezet, többségében baktérium DNS-ét mutatta ki. A baktériumok mellett egysejtű és többsejtű organizmusokat, köztük gombákat is találtak – írták a kutatók a PLOS ONE tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban. 

Az élet ilyen sokrétűsége a tóban meglepte a kutatókat, mivel azt feltételezték, hogy a tó – a szélsőséges körülmények miatt – steril. 

Az 1994-ben orosz és brit kutatók által felfedezett Vosztok a legnagyobb a hatodik kontinensen eddig feltérképezett 150 jégalatti tó közül. A 250 kilométer hosszú és 50 kilométer széles, helyenként csaknem négy kilométer vastagságú jégpáncél borítja. Feltételezések szerint a hatalmas édesvizű tó több mint 14 millió éve el van vágva a külvilágtól. 

Az orosz expedíció célja az volt, hogy megbizonyosodjon arról: léteznek-e a tóban olyan ősi, hidegtűrő mikroorganizmusok, amelyek alkalmazkodtak a sötét, jeges környezethez. 

A korábban feltételezettnél jóval bonyolultabb életfeltételeket találtunk. Ezek az élet szívósságát mutatják, azt, miként képesek az organizmusok túlélni olyan körülményeket, ahol még néhány éve úgy gondoltuk, semmiféle élet nem létezhet. Változnak annak határai, mi élhető és mi nem – idézte Scott Rogerst, az ohiói Bowling Green Állami Egyetem biológusát, a Vosztok vízmintáinak elemzését végző tudóscsoport vezetőjét a The Daily Telegraph brit napilap. 

A mintákban talált baktériumok között vannak olyanok, amelyek megtalálhatók a halak, rákok, gyűrűs férgek emésztőrendszerében, ami azt jelezheti, hogy sokkal bonyolultabb életforma létezhet a tó vizében. A tóból származó néhány baktérium genetikai örökítőanyaga teljesen új a tudomány számára, és olyan új fajoké lehet, amelyek a tó mélyében fejlődtek ki.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.