A prizma lett a leghíresebb magyar szó. Több mint 27 ezer szavazat érkezett a 2013 legszínesebb magyar szavát kereső versenyre, amelyet tavasszal hirdetett meg a Színes Város Csoport és a Fővárosi Beszédjavító Intézet.
A prizma lett a nyertese a legszínesebb magyar szót kereső pályázatnak, amelyen idén 65 szó versengett egymással.
Több mint 27 ezer szavazat érkezett a 2013 legszínesebb magyar szavát kereső versenyre, amelyet tavasszal hirdetett meg a Színes Város Csoport és a Fővárosi Beszédjavító Intézet. Az online szavazók a prizma után a mosoly és a pálinka szavakat találták a legszínesebbnek, a legérdekesebb tipográfiai megoldásért járó különdíjat a pirkadat nyerte el – derült ki a keddi eredményhirdetésen.
A nevezők a budapesti Erzsébet téren található interaktív tábla kockáiból rakhatták ki az általuk legszínesebbnek vélt magyar szót, majd miután művüket lefotózták, el kellett küldeniük a Színes Város Csoport oldalára, ahol a közönség kiválaszthatta a neki legjobban tetszőt. A legszínesebb tíz magyar szó közé a dobogósokon túl az álom, a búgócsiga, a rakoncátlan, a tündérpor, a kíváncsiság, a szappanbuborék és a pipitér került.
A versenyt tavaly indította el először a két szervezet, hogy felhívja a figyelmet a magyar nyelvben használatos kifejezések játékosságára és színességére. "Fontos, hogy a gyerekek minél választékosabban, minél szebben tudják kifejezni magukat, és ehhez elengedhetetlen a felnőttek, a szülők segítsége is. Fontosnak tarjuk ilyen társadalmi projektekkel is felhívni a figyelmet a magyar nyelv szépségére, és a nyelv helyes és árnyalt használatának fontosságára" – mondta el a helyszínen Mosányi Emőke, a Fővárosi Beszédjavító Intézet igazgatója az MTI-nek.
A tavaly elindított programot a szakember sikeresnek értékelte, hiszen mint mondta, azóta sokkal többen keresik fel őket, és kérnek tanácsot abban, hogyan használhatnák jobban anyanyelvüket. "Olyan szülőktől is kaptunk megkeresést, akik maguk szeretnének szebben megtanulni beszélni, hogy kicsi gyermeküket is a helyes beszédre taníthassák" – tette hozzá az igazgató.