2013. április. 05. 20:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 05. 20:25 Shake

Elküldték a kórházból, hotelben szülte meg gyermekét egy nő

Nem így tervezte ugyan, mégis egy hotelszobában hozta világra első gyermekét egy brit nő. A házaspárt nem rázta meg az eset, sőt, kifejezetten feldobódtak a történtektől.

Egy hotelszoba fürdőjében szülte meg férje segítségével első gyermekét egy brit nő, miután a kórházból elküldték őket - számolt be a Daily Mail.

A 39 éves kismama és férje bementek ugyan a kórházba időben, de a szülésznő úgy ítélte meg, hogy még nem elég erősek a fájások. A házaspár ennek ellenére nem akart túl messze menni a londoni kórháztól, ezért kivettek a közelben egy 150 fontos szobát. Az elsőt, ami szembe jött.

A baba négy óra múlva meg is született, az asszony pedig mindössze két paracetamollal átvészelte az egészet. Beszámolójuk szerint a személyzet nagyon készséges volt, később pedig hét mentős is a segítségükre sietett.

"Nagyon bizarr volt az egész. Mindketten emelkedett hangulatba kerültünk, és nem tudtuk elhinni, hogy ezt tényleg megcsináltuk. Hogy tényleg egy hotelszobában lettünk szülők" - magyarázta a házaspár, akik szerint a történetük nagyon izgalmas és romantikus.