A Journal of Anthropological Archaeology című folyóirat márciusi számában közölt eredmények szerint a köles fogyasztása a társadalmi hovatartozással és a lakóhellyel lehetett összefüggésben: a külvárosi területeken élő szegényebb emberek jóval többet ettek belőle, mint a tehetősebb városlakók. 

Az ókorból fennmaradt szövegek sokat foglalkoznak a pazar római lakomákkal, amelyeken a gazdagok a legegzotikusabb gyümölcsöket, zöldségeket, kagylókat, rákféléket és kígyóból készült ínyencségeket is megengedhették maguknak. Az ilyen étkezések több fogásból álltak, és élvezőik több órán át, elfeküdve kényeztették magukat a finom falatokkal. 

Az ókori római történetírók azonban korántsem szenteltek ekkora figyelmet a szegényebb emberek étkezési szokásainak. A Nyugat-floridai Egyetem antropológusaként dolgozó Kristina Killgrove és kollégái két római temetőből - a városfal tövében álló Casal Bertonéból és a jóval távolabb elterülő Castellaccio Europarcóból - kiemelt 36 tetem combcsontdarabjainak vizsgálatával próbált fényt deríteni a társadalom alsóbb rétegeinek táplálkozási szokásaira. A csontvázak a császárkorból származnak, amikor Róma és a külvárosi területek lakossága 1-2 millió fő között mozgott - húzta alá a szakember. 

A kutatók a csontok szén- és nitrogénizotópjainak elemzésével határozták meg a leletek egykori gazdáinak az étrendjét. Az izotópok a bevitt táplálékból épülnek be a szervezetbe. A szénizotópok az egyén által elfogyasztott növényekről, a nitrogénizotópok a fehérjeforrásokról árulkodnak.

"Arra a megállapításra jutottunk, hogy az emberek nagyon eltérő dolgokat ettek" - idézte az antropológust a LiveScience című tudományos hírportál. Az előkelő ókori itáliaiak a helyben termesztett élelmiszereket részesítették előnyben, és a part menti területeken élőkhöz képest a rómaiak kevesebb halat fogyasztottak.

A Rómában élők között is jelentős eltéréseket tapasztaltak a szakemberek. A Casa Bertone temető mauzóleumában - a polgárok körében "elit" helyen - nyugvó egyének kevesebb kölest ettek, mint a temető többi részén elhantolt társaik. A jóval messzebb elterülő Castellaccio Europarco halottjai azonban több kölest ettek éltükben, mint bárki a másik a temetőből, ami azt sugallja, hogy ők nem voltak annyira vagyonosak, mint a városfalhoz közel vagy azon belül élő társaik.

Killgrove szerint bár a történelmi jegyzetek állateledelként vagy az éhínségek idején felkapott gabonaként tesznek említést a kölesről, a mostani eredmények azt sugallják, hogy az átlagos rómaiak jelentős része fogyasztója volt a könnyen termeszthető növénynek.