2013. január. 16. 20:34 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 16. 20:31 Shake

A világ összes jásza Jászberénybe megy nyáron

Az idén június 21-23. között tartják meg Jászberényben a 19. alkalommal megrendezendő Jász Világtalálkozót - erről szerdai ülésén határozott a jászsági város önkormányzata.

A jászok életében közel két évtizede meghatározónak számító társadalmi esemény megtartásáról a képviselőtestület már tavaly áprilisban elfogadott egy szándéknyilatkozatot, a konkrét időpontról azonban az időközben megtörtént egyeztetések után most döntött az önkormányzat.

A jászok első világtalálkozóját 1995-ben, Jászberényben tartották a jász redemptio, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. A jász önmegváltás története 1702-ben kezdődött, amikor I. Lipót császár eladta a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Az ott élők azonban ebbe nem nyugodtak bele, és 1745-ben saját pénzükön visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat. 

A jászok nagyszabású randevújának évente más-más település adott otthont, és miután valamennyi helység szerepelt már vendéglátóként, ismét Jászberény lesz a házigazda. Az elmúlt években a világtalálkozóhoz kapcsolódva a jászkapitány-választás hagyományának felelevenítésén túl elkészült a redemptiós zászló, és megszületett a jász himnusz is. 

A világtalálkozó társszervezője a 20 éve működő Jászok Egyesülete, amely alapítványi formában támogatja a kultúra és a közművelődés területén a jászokat.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.