2012. március. 20. 16:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 20. 16:11 Shake

Páratlan lelet: több száz Buddha-szobrot találtak Kínában

Körülbelül háromezer darab, 1500 éves Buddha-szoborra bukkantak a régészek az észak-kínai Hopej tartományban. A lelet valószínűleg az új Kína megalakulása óta a legnagyobb az országban - vélik kutatók.

A kínai társadalomtudományi akadémia régészeti csoportja még januárban találta meg a 2895 ép példányt, illetve szobortöredéket egy 3,5 méter széles és másfél méter mély gödörben a 2500 éves múltra visszatekintő történelmi Jecseng városhoz tartozó területen.

A szobrok között a 20 centiméterestől az ember nagyságúig többféle méretű is található.

A szobrok többsége fehér márványból és kék kőből készült, feltehetően a Keleti Vej- és az Északi Csi-dinasztia (534-577) korából származnak - mondta Ho Li-csün régész. Ebben az időszakban, amikor Jecseng főváros volt, a buddhizmus igen népszerű, majd igen elterjedt lett.

Az Északi Csi-dinasztia idején az uralkodó családja nagy tisztelője volt a buddháknak, a lakosság több mint hetede buddhista szerzetes volt.

A területi kormány illetékesei a Hszinhua hírügynökséggel közölték: egy helyi vállalkozással szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy létrehoznak egy 10 milliárd jüan (346 milliárd forint) beruházási értékű, 107 hektáros Buddha kulturális parkot. Ennek célja a további kutatások elősegítése, a buddhista ereklyék védelme és a turizmus előmozdítása lenne.

A parkban a tervek szerint helyet kapna egy múzeum, egy buddhista iskola, több templom, szálloda és üzletek.