Ki kér egy laborburgert?
A jövő év második felében készülhet el a világ első mesterséges hamburgere. Olyan harapnivalóról van szó, amelyben a húspogácsa sosem látott marhát: a hús minden egyes rostját mesterséges körülmények között, laboratóriumban növesztik ugyanis, sőt, még a hozzá való zsiradékot is. A színnel sem lehet elvileg gond, mert azt meg feldobják egy kis vérrel, természetesen mesterségessel.
Az első laborburger pusztán egy próbálkozás, és azt szeretnék megmutatni a tudósok, hogy igenis elő tudnak állítani akár ilyen élelmiszert is mesterséges körülmények között. A húspogácsa ezernyi, az izomrostokhoz hasonló, nagyjából egycentis csíkokból áll majd össze.
A csíkokat laboratóriumi körülmények között növesztik olyan őssejtekből, amelyeket vágóhidakon gyűjtöttek be állati eredetű maradványokból és tápanyagokat is adnak hozzájuk.
Mark Post, a hollandiai Maastrichti Egyetem érbiológusa azt mondta, hogy a mostani állatállomány már nem fenntartható, de vegetáriánus sem lesz hirtelen mindenki a világon, ezért vetődött fel a mesterséges hús ötlete. A módszer egyelőre nagyon drága, de később energiát és vizet lehetne megtakarítani az előállítással, nem beszélve a környezet védelméről – tette hozzá.
A szakember még nem kóstolta meg a találmányt, egy orosz tévériporter viszont igen, de nem volt elragadtatva attól. A műhúst sápadt színe sem teszi étvágygerjesztővé, de ezt a gondot némi mesterséges vér hozzáadásával orvosolni tudják – olvasható a seriouseats.com oldalon a Reuters beszámolója alapján.