Arturo Pérez-Reverte: Dél királynője A drogos témák jól mennek mostanában az irodalomban, az emberek szeretnek...
Arturo Pérez-Reverte: Dél királynője
A drogos témák jól mennek mostanában az irodalomban, az emberek szeretnek szörnyűlködni a csempészek és függők borzadályos ügyein. Arturo Pérez-Reverte részéről aránylag meglepő, hogy csatlakozik ehhez a trendhez, magyarul jóval kifinomultabb témák (ah, Alatriste kapitány...) miatt ismerjük és szeretjük. Természetesen, mivel valódi, nehézsúlyú íróról van szó, bár a drog és a hozzá kapcsolódó háború végig jelen van a Dél királynőjében, a történet valójában egészen másról szól. Oly sok fantasztikus férfi főhős után Pérez-Reverte most egy nőt választott könyve főhősének és a tőle megszokott aprólékossággal lát neki, hogy felépítse az egyszerű kis indián lányt, aki képességeinek és szorgalmának köszönhetően meghódítja a világot. Bár a könyv stílusán határozottan átüt a szerzőtől megszokott enyhe oktató hang, a Dél királynője ízig-vérig sikerkönyv, annak minden pozitív és negatív eszközével. Izgalmas, fordulatos (bár szerintünk A vívómester is lélegzetelállító), van benne szex (ugyan Alatriste sokkal erotikusabb) és jó sok gyilkosság. A karakterek és a cselekmény egyes részei azonban sokszor mesterkéltek, de az az érzésünk ez is direkt történik, mintha Pérez-Reverte elszánta volna magát, hogy akkor most ír egy igazi bestsellert, de egyben a műfaj stílusát is kifigurázza kicsit. A siker mértékét jól mutatja, hogy a sztoriból tévésorozat is készült (reméljük, Arturo jól megkérte a jogok árát), ami már magyarul is látható a Cool TV-n. Az előzetes alapján pont az vész el a képernyőn, ami a könyv legnagyobb értékét adja - a lélek. Nem baj.
Charlaine Harris: Véres tavasz
A tévésorozatok nyári szünetének köszönhetően most ismét előtérben kerültek az HBO vámpírjai, ám Sookie, Bill és Eric nem csak a képernyőn domborítanak nagyot. Sőt, annak ellenére, hogy komoly rajongói vagyunk a True Blood tévés feldolgozásának, ki kell jelentenünk, hogy a könyv változat számos előnnyel bír. Az írott formában is méretes sorozat már magyarul is a tizedik résznél tart ugyanis, úgyhogy jelentős mennyiségű kaland várja a világ legszexibb vámpírjai iránt érdeklődőket. A legfrissebb, Véres tavasz néven boltokba került kötetben a történet már messze az amerikai tévékben futó negyedik szezon előtt jár, de teljes bizonyossággal állítjuk, hogy nyugodtan olvasható és nézhető a kétféle változat egyszerre és/vagy felváltva, az élvezet mindenképpen garantált. Mert Sookie, bár bájos, mondhatni tündéri teremtés (bocs), mégis valódi nő, valódi vágyakkal és érzelmekkel. Az élőhalottak is jóval érdekesebb jellemmel rendelkeznek, mint azt a tiniknek szánt mesékben megszokott, a True Blood egyértelműen felnőtteknek szól. Ez abból is látszik, hogy jó sokat szexelnek benne, vámpírok, emberek, tündérek, boszorkányok, vérfarkasok, vérpárducok és alakváltók egyaránt. Harris valahogy képes kellemesen erotikusan, mégis viccesen írni a szexről, hogy az mindenki számára élvezetes legyen.
Daniel Silva: A Moszad ügynöke és a Rembrandt-ügy
Természetesen Daniel Silvát is John le Carréhoz hasonlítja kiadója, ahogy ezt a kémbizniszben szokták általában. Bár Silva sem egy klasszikus, a Gabriel Allon nevű Moszad ügynökről szóló sorozata mégis messze kiemelkedik a mezőnyből. (Ha már valakit egyébként hasonlítani kellene le Carréhoz, akkor Pérez-Reverte az szerintünk, aki a Dél királynőjével képes volt a mesterhez hasonlóan valódi irodalmi értéket teremteni szórakoztatás közben.) Silva karakterei jóval komplexebbek, mint az átlag kémregényben, sokszor egészen emberinek tűnnek - persze a végén azért mindig győzedelmeskedik a megfelelő oldal. Még ha nem is feltétlenül teljes mértékben, mint a Rembrandt-ügyet feldolgozó legfrissebb kötetben. De pont az ellentmodások, a nem szélsőségesen egyértelmű jellemek teszik lélegzővé az Allon sztorikat. No meg a veszteségek, mert itt bizony senki nem sebezhetetlen és néha csúnya dolgok történnek még a legjobbakkal is. Külön a szerző javára kell írni, hogy egy meglehetősen részletes utószóban azonnal tájékoztatja az olvasót a Rembrandt-ügy történelmi hátteréről és a különböző szakértőknek szánt köszönőszövegével pedig még hitelesebbé teszi munkáját. Jó tudni, hogy nem csak úgy kitalálja Allon kalandjait, de végül is Silva újságíró volt valamikor, terepen is dolgozott egy darabig. Talán még az is kiderül róla, hogy kémkedett, mint le Carré.
