Aki még nem volt fesztiválon, annak szolgálunk csak újdonsággal: íme, egy körkép a tipikus fesztiválos karakterekről, mindenféle politikai korrektségtől mentesen és egy sor elavult sztereotípiával teletűzdelve. Ön magára ismer?
Velük kell kezdenünk, hiszen ők a mindenkori pózolók is egyben: ők vigyorognak minden szembejövő kamerába meztelen felsőtesttel, az épp oda nem illő ujjkombinációt imitálva: feltartott középső, feltartott kis-plusz-mutató avagy L-betűt formáló nagy és mutató. Ugyanők csobbannak a mocsárba és adják elő rögtönzött koreográfiáikat, amint egy csepp eső éri a fesztiválterület porzó talaját. Mindegy, hogy szálkásak vagy gyerektestűek, a boxeralsó kockái mindenképp ott virítanak a hasukon, a markukban pedig a műanyagkorsó, mely optimistán mindig félig tele. Kor szerint nehéz a besorolásuk, mert az iszappakolás fiatalítja őket, iskolai végzettségük vagy hivatásuk alapján sem körülhatárolhatóak, hiszen - ahogy sötétben minden tehén fekete - póló nélkül is minden férfi egyenlő.
Zöld, sárga vagy éppenséggel piros szőrzetű emberfajták. A magukra öltött (festett, fújt vagy ragasztott) szín szimbolizálhatja például a nemzetiségüket, zenei ízlésüket, kedvenc focicsapatukat vagy éppen azt az FMCG-gyártót, amely abban az évben a legtöbb ingyen reklámpólót szállította a fesztivál területére. Amire mi csak farsang idején vagyunk hajlandóak, azt ők megteszik bármikor. Közös ismertetőjelük: a meglett férfihangok öblös kánonja.
Tarajosok, szétlyuggatott testű, kortalan kisördögök, akiktől minden szülő félti a lányát, a kutyáját, a macskáját és a kanáriját. Koromfeketék, rajtuk a fémes hatás, testnedvekkel vegyülő ragacsos csillogás. Csapatokba verődve járnak, anarchista jelekkel dobócsillagoznak és úton-útfélen tarhálnak. Büszkén borulnak le halott idoljaik előtt, és továbbra sem ismerik fel, hogy a Martens-bakancs huszonnyolc fok felett különös kölcsönhatásba lép a bokaszőrzettel.
A "mikor kapjon a gyerek mobilt?" dilemma után a felelősségteljes szülők következő mérföldköve: mikor mehet gyermekük először fesztiválra? Az anyai aggodalom keveredik a csemete felől érkező nyomással: haladni kell a korral, meg kell felelni az elvárásoknak. Ha már a mobil megvan, akkor baj sem lehet, csak arra kell vigyázni, hogy a zsebpénzkiosztásnál ne bízzuk a tinédzserre az összeg beosztását. Esetleg velük is lehet tartani, akkor kis családi vakációvá fajulhat a fesztiválozás.
E karakternek már elnevezése alapján is hasonlítania kell az előzőhöz, és nincs is nagy különbség köztük, csupán másfél évtized az életkorukban (könnyen lehet, hogy e csoport tagjai régen az előző társaság példányai voltak). Ám ezek már egy másik anyuci előtt hódolnak: feleségük karmai közül szabadulnak el pár napra (egyre kevesebbre), aki otthon a nemrég kibújt csemetével a karján rágja a körmét, vagy éppen duzzogva próbálja távirányítóként használni a mobilkommunikáció átkát. A kiszabadult papucsok a fesztivál zöldjén átváltoznak lábujjaikat szellőztető flip-flopokká: ők azok, akik a nagyszínpad epicentrumán kívül eső cikkelyben toporognak, közel a biztonságot jelentő bárpulthoz, hogy az amúgy is mindig teli söröspoharaikba kapaszkodva (nincs más dolguk, mint újat rendelni) mosolyogjanak bele az őrjöngő tömegbe, némi nosztalgiával konstatálva a korral járó változó dinamikai mutatóikat.
A BMW vagy a fehér Audi kellő közelségben parkol, hogy ha az óra elüti a hajnali kettőt, a sofőrszolgálat hazafuvarozhassa a fesztivál egyik legtudatosabb látogatóját: a rejtőzködő vállalati gurut. Ő két okból veti meg a lábát az eseményen: vagy mert barátnője (a fecsegő tipegő, lásd lejjebb) rábeszélte, de még inkább, hogy hasonszőrű társaival lepacsizzon, és megkösse a következő nagy üzletet, amit az egyik VIP sátor kanapés sarkában fixált le. Kerüli a sört (inkább pálinkázik vagy koktélozik), a toitoit és a fesztivál kiépített lakókörnyezetét: a sátortábort. Külseje ápolt, dress code-ja az esemény idejére: sportosan elegáns (hip and elegant). Nem issza le magát a sárga földig, nem jön ki a sodrából, viszont versenyben vállveregeti egymást a többi nagyon fontos emberrel.
Médiamajmok és egyéb kreatúrák
Nagy fekete, négyzetkeretes szemüveg lencsével vagy anélkül. Fehérgallérosok, térdnadrágosok és háromnapos borostások. A fesztiválon leginkább egymás társaságát kedvelik, de ne tévesszen meg minket az okuláréhadsereg, ők nem maskarások, hisz sokkal józanabbak és kifinomultabbak holmi böfögő legénybúcsús hordánál. Boroznak és söröznek, ám a pohár nem fér el a kezükben, hisz az iPhone vagy az iPad, vagy a duplaobjektíves Canon lefoglalja végtagjaikat. Mindig máshol szeretnének lenni, legalábbis a semleges megfigyelő erre következtethet abból, hogy igen intim kapcsolatban vannak a kijelzőjükkel. Hálásak lehetünk nekik, mert minden eseményről tudnak, még mielőtt az bekövetkezne, és ezt meg is osztják minden ismerősükkel - akár kérik, akár nem.
Virággyerekek. Ezzel leírtuk ezt a csoportot, sőt, ki is tágítottuk a kört, hiszen lehet, hogy a gömbölyödő has alatt ott tombol a következő generáció, de az is nagyon valószínű, hogy az egyik pocsolyában tapicskoló egy szál pelenkás kismaszat hozzá tartozik. Saru, fűcsomókat verdeső szoknya és derékig érő haj - ha felül semmi, akkor éppen szoptat. Mestersége címere iparművész, anyai ösztöne mellőzi a parázást, nevelési alapelve az immunrendszer-erősítés természetes módon: síppal-dobbal-nádihegedűvel és egy marék jóízű sárral. Kezében sör avagy fröccs, a töki pompossal pedig az egész család jóllakik.
A fekete smink alatt ártatlan pislogás, az elvetemült fizimiska bájos arcot takar, amire már csak az édesanyja emlékszik gyermeke serdülőkora előtt. Mióta betöltötte a tizenhármat, az áldott jó gyerek metamorfózison ment keresztül, copfját saját kezűleg vágta le, az otthoni törölközőket tönkretette fekete hajfestékével, még a stafírungba szánt hímzéses darabokat sem kímélte. „Fiam, nem értem, mi van veled!” - mennydörög az anyja, a megértés hiánya pedig egyre távolabb sodorja a cseperedő csemetét, hisz ő nem is fiú, de ezt a szülő nem hajlandó tudomásul venni. Vékonyka virgácsaikra amorf, lógó nyelvű, kopott pofájú ördögöket rángat, a neccharisnyáját kiszaggatja, belehuppan a sztreccsbe, és irány a slepp, ahol mindenki az lehet, aki amúgy nem, és akitől majd saját gyerekét is óvja. Most azonban még senki nem szólhat bele abba, ha fülcimpáját a másik orrcimpájával akasztja össze - egy méretes biztosítótűvel.
Tisza cipő, Meta fölső, a diploma utáni első munkahely önálló keresetét a megfelelő kiegészítőkre már eltapsolták, de a belépőre még futotta. Egy napra mennek csak ki, háerestül, sales-estül és recepcióstul. Kint van a cég, mert az új közeg első pudingpróbája, hogy emészthető-e részlegileg a fesztiválozás, vagy jövőre maradjon mindenki a rég bevált társaságnál. Hacsak addig meg nem találja egyikük-másikuk az igazit, mert akkor nem kell tovább karriert építeni, szingliskedni, hanem jöhet az oltár meg a papásmamás, és jövőre már itt ki sem kell jönni, koslatva egy jó parti után, hanem az édes kis csöppség babaszagú popsiján dobolva várni haza az élet értelmét. Koktélpult, szirupos alkohol szívószállal, majd irány a középmezőny a színpadoknál, ahol a lötyögés mellett még átlátható a tömeg, és nem folynak egybe az ádámcsutkák.
Kacsintva pózolók a kivetkőzők mögött, a fesztivál bohócai a maskarások után. Úgy vélik, azért néznek utánuk, mert a fehér nadrágjuk alatt jól villan a tanga, pedig nem, hanem mert a nadrág fehér, meg a tűsarkon cafatokban lóg a fű, meg a sár, illetve néhány eltévedt végtag. A toitoi előtti sor ugyanis túl hosszú, pisilni viszont nagyon kell. A vadonban mint szentjánosbogarak keresik a megfelelő zugot, ott guggolnak valamelyik fa tövében, hallgatják az évgyűrűk tompította dübörgést, majd visszafelé beleakadnak a sátorok kiszögeléseibe. Nagyon becsiccsentenek és nagyon könnyen le lehet őket venni a lábukról, hiszen a laza talajon az erkölcsök is máshogy bomlanak.
Csak álom a nyereséges fesztivál?
Lovasi: "Akkor poénként dobtam be Fluor Tomit"
Fesztiválkörkép 2010-ből - Nagyítás fotógaléria
Kiszámoltuk: ennyibe kerülnek a nyári nagy fesztiválok
