A kínai konyha méltán világhírű – de ezt a konyhát évszázados szárazság, éhínség és természeti csapások formálták, és...
A kínai konyha méltán világhírű – de ezt a konyhát évszázados szárazság, éhínség és természeti csapások formálták, és az igen kreatív variációk között bizony bőven akad olyan, amely a nyugati ízlésvilágtól igencsak távol áll. Nem csak azért, mert a nyugati ember nem eszik rizst, disznótüdőt vagy báránybelsőségeket reggelire, hanem mert a konyhakultúra az ország minden szegletében más. A szószok és mártások rengetegében felaprított húsféleségek sokszor felismerhetetlenek, a piacokon lógó állattetemek, az idegen szagok és a keringő hírek a menün lévő patkányokról, kígyókról, skorpiókról, kutyákról, majomagyvelőről hamarosan elveszik az ember vállalkozó kedvét a kóstolgatástól. Maradnak a jól ismert étkek, ám ez is csak időleges lehet, mert csak pár nap kell szójaszószon, tartósított tojáson, és édes savanyú mártáson élve, mindenki a helyi gyorsétteremben találja magát, az isteni pekingi kacsa ellenére is.
Ez azonban nem jó így. Egy idegen ország felfedezéséhez ugyanis a helyi konyha és az ételféleségek feltérképezése is hozzátartozik. Az európai országokban könnyű dolgunk van, nem csak az ismert, „biztonságos” ételek, hanem a kommunikáció miatt is, a lakosság jó része beszél angolul, franciául vagy németül. Kínában – és Ázsiában általában – azonban egy kicsit más a helyzet, még a legnagyobb városok vendéglátóhelyein is csak törik az angolt, a kínai akcentus pedig olyan erős, hogy azt gyakorlott fül nélkül bizony nehéz megérteni. Az angolok éppen ezért – az elképesztő fordítások, és az érdekes nyelvi variációk miatt – kíngolnak nevezik az ott beszélt angolt, ami nekünk magyaroknak azt jelenti, kevés az esélyünk az eredményes kommunikációra.
A nagyvárosok előkelőbb éttermeiben persze azért van angol menü (más nyelvre nem nagyon számíthatunk), de a fordítás sokszor olyan talányosra sikeredik, hogy az elnevezésekből nehéz kibogozni, mit is találunk majd a tányéron. Kínában még az a trükk sem válik be, hogy átnézünk a másik asztalhoz, ott vajon mit rendeltek, mert az ételek – mint már említettük – igen hasonlóak, a kinézetük pedig nem árul el semmit a hozzávalókról. Pontosan ezért a képekkel ellátott menük sem segítenek a választásban. Egy körutazás során – vagy ha felfedező útra indulunk, és letérünk az általános turista ösvényekről – pedig még rosszabb a helyzet. No, de nézzünk néhány tippet, hogyan enyhíthetünk a helyzeten.
A legjobb megoldás ha, nem csak a kifejezéseket tanuljuk meg, hanem írásos példányt is viszünk magunkkal az általunk kedvelt ételféleségről. Ezt megmutathatjuk a pincérnek, vagy bármelyik piaci árusnak. A listán ne angolul legyen leírva az étel, inkább kínaiul. Még otthon, az utazás előtt, készüljünk fel az útra. Például kérjünk meg egy kínai árust a piacon, vagy egy pincért egy kínai étteremben, hogy magyarázza el nekünk a főbb ételféleségeket. Az sem árt, ha végigkóstoljuk őket egy büfében és a kedvencekről készítjük a fent említett listát.
Kínában az ételkészítés annyira egyedi, hogy ugyanannak az ételnek az íze étteremről étteremre változhat. Az utcán enni kissé rizikósabb, mint a hotelekben, az étel azonban itt sokkal olcsóbb, és sokszor finomabb is, mint az éttermekben, amelyek többnyire a kínai konyha nyugatias, unalmas változatát kínálják. Csak azért, mert nem eszünk meg mindent, még nem azt jelenti, hogy semmit sem akarunk kipróbálni.
Az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy elkerüljük a kutyahúst, hogy megtanuljuk kínaiul, a mondatot: Wo bu yao guo rou. A Google fordító pedig még a kiejtést is megtaníttatja velünk. 狗 ez a karakter a kutyát jelenti, tanuljuk meg, hogy könnyen felismerjük az étlapon. Ha egy éttermi menün nem találunk semmi biztatót, kérjük meg a pincért, készítse el az egyik kedvencünket. Mutassuk meg az étel kínai nevét, és még a rendelés előtt kérdezzünk rá az árára is.
Ami az italokat illeti, a hűtött üdítők biztonságosak, de jeget soha ne kérjünk az italba, mert az csapvízből készül, amely forralás nélkül kikészíti a gyomrunkat. Próbáljuk ki a különböző nokedliket és az egyszerű tésztaételeket, a sült gesztenyét, a sült édes krumplit. A kenyér, a péksütemény, a grillezett halak és a levesek is biztonságosak.
Lehet, hogy dekadensnek hangzik ez a tanács, ám annál hasznosabb. Ha hosszabb időre megyünk, csempésszünk a bőröndünkbe pár sólet vagy töltött káposzta konzervet, és néhány krumplit is. Mindezt azért, hogy legyen néhány „szabad napja” a gyomrunknak is. De vigyázzunk, nem csak a kutyahús hátborzongató, más ételféleségek is idegenek lehetnek a nyugati ízléstől. Mi magyarok ugyan könnyű helyzetben vagyunk, hiszen a belsőségek nagy részét mi is fogyasztjuk, azonban meglepetés még minket is bőven ér majd.
Ami a tányéron felismerhető: az agyvelő mindig agyvelőnek látszik még az ételben is. A csirkeláb ugyan néhány magyarnak csábító lehet, azonban a kínai változat sokkal fűszeresebb és rágósabb is. A sült kutyát is fel lehet ismerni, a kölyköket általában négybe vágják, mint mondjuk a csirkét és a lábát fejét általában rajta hagyják a sülten, ami pedig csokinak látszik, az nagy valószínűséggel savanyú szilvapüré.
Mindezekkel nem elkedvetleníteni, hanem felkészíteni akarjuk az utazókat, ezért Katie Else, az egyik híres blogoló utazó véleményével zárjuk ezt a cikket. Szerinte ha Kínában semmi sem tetszik a gyomrunknak, nyugodtan szakítsunk egy banánt valamelyik utunkba kerülő fáról. A frissen szedett gyümölcsnek ugyanis teljesen más az íze, mint annak az exportnak, amely az itthoni piacokon kapható. Ez pedig olyan ízletes, hogy garantáltan nem csalódhatunk.
