Kockás abrosz, demizson. Ezek voltak a piknik fő kellékei már a 18. században is, amikor Tony Willis írásában először rögzítésre került ez a társasági étkezési forma. Bár a britek és a a franciák civakodnak a szó eredetén, az utóbbiakat igazolja Willis, aki szerint a szó francia a 'piqué' (csipegetni) és 'niqué (kis semmiség) szavak összetételéből származik, és azt a szokást írta körül, amikor az étterembe érkező társaság az ebédhez a bort maga vitte. Későbbiekben alakult át az értelme, amikor már mindenki hozzájárult a lakomához valami aprósággal, étellel, itallal egyaránt, így nem volt szükség vendéglátó-egységre, hisz az maga volt a természet.

Francia vagy brit, de mindenképp úri módi

A felsőbb réteg szórakozási formája volt a picnic, avagy picknick, és nagy szerepe volt a városok megjelenésének a kialakulásában. A városi ’upper class’ igénye felmerült arra, hogy kiszabaduljon a természetbe. A plein air festészet is megörökítette ezeket az alkalmakat, és ha nem szokott volna hozzá a műkedvelő szemünk, még csodálkozhatnánk is rajta, hogy a fűben heverészéshez miért volt elengedhetetlen a hatalmas karimájú kalap, a fűzővel kényelmetlenített, habos-babos ruha, a férfiaknak pedig a legdivatosabb felöltő, melyen a fűnyom csúnya foltot hagyhatott: mivel a kiszakadás nem jelentett egyet a városi lét megtagadásával. Sőt, annak kiteljesedése volt. Később, mint minden úri módi leszivárgott a polgári és munkás rétegekbe, manapság pedig amint kisüt a nap, kimenekülnek a városlakók a mesterségesen kialakított parkokba, legyen az a londoni Hyde, vagy a párizsi Parc Monceau.

Magyarosan: majális

A magyarok nem piknikeztek, hanem inkább majálisoztak, erre Szinyei Merse Pál 1873-as azonos című festménye a legszebb bizonyíték. Saly Noémi művészettörténész szerint már évtizedekkel előbb, 1830 körül is szokás volt a szabadtéri lakomázás Pesten, ahol a Városliget szolgált tökéletes helyszínként a kimeneküléshez. Ágai Adolf Porzó a Pestről Budapestre című 1912-es művében például külön fejezetet szánt a Városligeti séták leírásának. A budaiaknak ugyancsak volt kedvenc májusi helyük: a Városmajorba és a Sváb-hegyre vezetett a menekülési útvonal már jó százötven évvel ezelőtt is, húsvétkor pedig tradicionálisan a Gellért-hegyen huppant fűbe a körmenetről érkező keresztény polgárság.

A századforduló és az iparosodás a munkásrétegeket is a városba hozta, akik az ipartelepeken csupán a „vaslábosokban virító sárga füvet” élvezhették a mindennapokban, így az úri módit lekoppintva a gyári nép is kiszabadult hétvégenként a természetbe. De a piknikezés mégsem vált használatossá sem a polgári, sem a munkás körökben, a szocialista rendszerben is megmaradt a majális elnevezés, legfőképp a május 1-ei felvonulások aposztrofálásaként.

Piknik a’la vasfüggöny

1989-ben jött az áttörés, méghozzá szó szerint. Az úgy nevezett Páneurópai Piknikről augusztusban kezdtek el szórólapozni országszerte. A Sopronpusztára szervezett történelmi esemény ötletadója a debreceni Mészáros Ferenc volt. A kiinduló gondolata az volt, hogy az osztrák barátokkal kellene csinálni egy kis heppeninget a nyugati határnál, meséli el kérdésünkre Nagy László, a Páneurópai Piknik '89 Alapítvány kuratóriumi tagja és titkára, aki az eseményen maga is jelen volt. „Ezért lett piknik a neve: egy szűk körű baráti összejövetelnek szántuk szalonnasütéssel. Végül húszezren jöttek” -  emlékszik vissza Nagy.

„Arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy nálunk már lehetséges az, ami a németeknél és cseheknél még nem” – folytatja.  Azt is elárulja, hogy a szervezőknek – a soproni Ellenzéki Kerekasztal összpárti képviselőinek, és a debreceni MDF pár tagjának – fogalma sem volt arról, hogy mi fog történni augusztus 19-én. „Persze szerettük volna, hogy leomoljon a Berlini Fal, ezért is lett az egyik szlogenünk „Falurombolás helyett falrombolás”, de hogy ez nem évekbe, hanem csupán hónapokba telik majd, az számunkra is csodával volt határos”.  Az ambíciónak mégis megvolt a nyoma, a logó például a vasfüggönyt átszakító galamb lett.Ám a szalonnasütésről sem feledkeztek meg, „a debreceniek vállalták a szalonnasütéshez szükséges kenyér, szalonna, paprika és üdítőital előteremtését, a felhívás ötezer példányban való kinyomtatását, továbbá a piknikes trikók előállítását” – áll Nagy László visszaemlékezésében. A sopronpusztai vigadalom és a határáttörés végül pár kilométeres távolságra került egymástól, azonban ez nem zavarta a résztvevőket, és főleg nem azokat a keletnémeteket, akik kihasználták az alkalmat, hogy az egérúton az NSZK-ba szökjenek.

Az első nagy magyar piknik tehát összeurópai volt, a kezdeményezés elején még akarták hívni: „piknik a vasfüggöny mellett”. Később kerestek egy olyan jelzőt, mely utalhat a közös bulira. Így találta ki az egyik szervező Páneurópai pikniket, és ez került rá a szóróanyagokra is – világít rá Nagy (a tévhit ellenére az eseményhez nincsen köze a Páneurópai Uniónak).

Kicsit sem savanyú

Azóta a pikniket más szervezetek is használják olyan események felcímkézésére, melyek valami közös ügy érdekében, mégis kötetlenebb módon jönnek létre. Saly szerint bár lehet, hogy nem szűk körűek ezek a piknikek, mégis különböznek a majálisoktól. „Valamilyen elkülönülő, intimebb közösséget feltételez, a tömeges eseményekre nemigen használjuk” – véli a művészettörténész.

Szerencsés, hogy a politika egyik irányzata sem tudta kisajátítani magának a kifejezést, bár a Fidesz már nyolc éve tartja meg saját polgári piknikjét a Somogy megyei Kötcsén, illetve az LMP május elseje alkalmából már három éve pokrócos összejövetelekkel különbözteti meg magát a majálisozóktól. Legutoljára például múlt vasárnap a "Piknik a Vérmezőn" keretében. Nem pórnépi hejehuja ez, hanem értelmiségi lazulás: Kötcsén például Audi A8-asokból kipakolt szenes zsákok segédletével főzik a lecsót - legutóbb maga Schmitt Pál kavarta - a stratégiázás mellett és csak szigorúan meghívóval érkezhet az arra méltó „polgár” vagy „elvtárs”.

A szabadság mellékíz nélkül

Nemhogy a pártok, de maga a politika sem tudta rányomni elitista bélyegét a francia eredetű szóra, így május beköszöntével gombamód szaporodnak a piknikes felhívások. Az Európa Nap alkalmából május 7-én szombaton például Szecessziós Pikniket szervez a Hungarofest és a budapestUNDERGUIDE a Magyar Nemzeti Múzeum kertjébe, mely visszatér a nyugati gyökerekhez: a szervezők elmondták kérdésünkre, hogy „Az európai szecesszió nagymesterei” című kiállítás zárásaként találták ki az eseményt, mely utal a plein air festészet kiválóságaira, és a 18. századi piknikezés hangulatát elevenítené fel a belváros közepén. Vihet tehát magával mindenki kontyalávalót és finomságokat, majd a gyepre telepedve élvezheti a múzeumi kert "nyílt levegőjét".

Május 8-án pedig újra lesz Deszkás Piknik, mely a gördeszkások hagyományos összejövetele. A 2009-ben alapított mozgalom évente kétszer hozza össze a a deszkásokat Budapesten több száz fő részvételével. A Deszkás Piknik nevét amiatt kapta, mert az esemény fő attrakciójának tartott gördeszkás felvonulás után a résztvevők a Városligetben, a szabadban deszkáznak, buliznak. Idén pedig kitágítják a kört, és más utcai sportolókat is várnak, így BMX-sek és görkorisok is csatlakozhatnak. „Az lakomázás nálunk annyira nem jellemző, bár ez volt az alapötlet” – meséli Dezső András az egyik szervező. - „Rájöttünk ugyanis, hogy a deszkázás mellett kényelmetlen falatozni”.