Japánban a férfivá cseperedők új generációja fricskát mutat apáinak: nem szeretne hetven órát dolgozni hetente, nem szeretne a maximumon élni, viszont élvezné az élet apró örömeit, legyen az egy kozmetikai kezelés vagy a legújabb rizsreceptek kipróbálása. A növényevő vadállatok a távol-keleti ország metroszexuálisai, Dr. Törőcsik Mária egyetemi tanár szerint pedig ugyanannak a nyugati mintának a hívei, amit kissé eltérő formában, de a magyar yuppie-k is követnek.
"A régi generáció mindent a végletekig hajszol. Mi nem akarjuk elkötleni az összes pénzünket, nem akarjuk leinni magunkat a sárga földig." - olvasható egy japán fiatalember nyilatkozata a Washington Post múlt heti számában. A 20 és 34 év közötti japánokat bemutató cikkből kiderül, hogy a generációs ellentét egy új férfitípust teremtett a távoli szigetországban. Amíg apáik napi 14-16 órát güriztek, feláldozták családi életüket a vállalatért, a csemeték most másra vágynak. Több időre, kevesebb teljesítményre, több mély kapcsolatra, és kevesebb eszetlen dorbézolásra. A marketingszakemberek pedig máris reagálnak a megforduló széljárásra: a legújabb sörreklámok baráti társaságok vidám percei közben örökíti meg a fiús nedűt szürcsölőket.
A változó igény változó trendjei az öltözködésben is megnyilvánulnak, ez ugyanis a legláthatóbb, felszíni jelzés a társadalom felé. A megjelenésre való érzékenység pedig lassacskán átitatja a maszkulin tömegeket: felüti a fejét a gondosan ápolt szoftos figurák hada, akik finoman feleselnek az ősi mintákkal. Méghozzá önszántukból.
De Magyarországon vajon megtalálható az új hímtípus? "Légy férfi – és menj el manikűröztetni, drágám!" Nálunk így szól a feleség utasítása a kozmetikába járó magyar férfiak mintegy felének esetében. A többiek önálló elhatározásból, esetleg barátaik ápolt bőrén irigykedve térnek be a szalonba, kéthetente, havonta, de van, aki minden héten – mondta el kérdésünkre az egyik férfiakra specializálódott exkluzív üzlet vezetője, Nagyné Gere Mercédesz, aki 2007-ben lelt rá a kis piaci résre. Négy évvel ezelőtt még ápolatlan állapotok uralkodtak, mára azonban már 2200 hímnemű vendéggel büszkélkedhet a fővárosi szalon, akiknek 30%-a külföldi, a többi a hazai üzleti, média vagy előadói szférából érkezik egy gyors hónaalj-gyantára, mélyreható arctisztításra, vagy olajos körömágy-masszázsra.
Fontos a megjelenés, olyannyira, hogy a kezdeti félelmeket sebtében levetkezik a kozmetikai székbe huppanó, magukra egyre igényesebb ürgék. A kezelésbe vett testrészeken dolgozó csipeszek és gyantacsíkok először kínzóeszközként sejlenek, majd megbarátkoznak velük a teremtés koronái, és büszkén viselik a járulékos fájdalmakat. A szépségért szenvedni kell! A fizikai hatások mellett azonban egyéb lelki tényezők is adhatnak okot cidrizésre, mondta el egy másik, koedukált láb- és kézápoló szalon tulajdonosa, Kerekes Andrea. A teljes ügyfélkörének 10%-át kitevő férfiak többsége letagadná a szokatlan úri murit, mert szerintük homoszexuálisnak titulálnák őket a haverok. A vegyes szalon hím vásárlói között megfordul irodai munkás, autószerelő, de még szobafestő-mázoló is, akiket nem csupán esztétikai okok vezérelnek, amikor beteszik lábukat a szakértő kezébe. Az egészségügyi szempontok az elsődlegesek, majd következnek a kényelmi aspektusok, illetve a kényszer, ha az asszony odahaza nem hajlandó a körmönfont kérdéseikkel bajlódni.
A hosszú évek óta a kozmetikaiparban dolgozók tapasztalata szerint a kezeik közé kerülő férfiak elenyésző töredéke vonzódik a saját neméhez, a csak-uraknak szalonban például mindössze 5-6 meleg egyed fordul meg, a többiek őszinte hívei a „gyengébbik” nemnek, meséli Gere Mercédesz. Ha mégis a fogyasztói csoportot tekintve egy nevezőre kell hoznunk a kozmetikázó hímtömeget, azt lehet mondani, hogy a kor igényeire adnak ők egy hajlékonyabb választ. A Pécsi Tudományegyetem közgazdasági tanszékének egyetemi oktatója, Dr. Törőcsik Mária marketinges oldaláról vizsgálja a férfiak olvadó kérgeit. A metroszexualitás nem ferde hajlam, hanem egy igenis határozott kézfogás a trendekkel, amit a média közvetítésével jut el nyugatról a világon mindenfelé és válik lassan akár elvárássá az arra nyitott közegben – véli Törőcsik. A nyíló kapuk szempontjából pedig a környezeti adottságok meghatározóak, a szakértő szerint például kell hozzá egy felső-középosztály és egy nagyváros, ahol a szomszéd véleménye nem, a metropoliták kirakatfunkciója azonban igenis mérvadó.
Ha pedig a társaság, a munkaadó, azaz a közönség árgus szemei kritikusan merednek a kemény legényekre, akkor a fegyvertárat ki kell egészíteni: ránctalanítóval, körömreszelővel, esetleg egy bérlettel a legközelebbi szépségszalonba. És, hogy ezt puhasággal, férfiatlansággal kellene-e aposztrofálni? Törőcsik szerint nem: csupán viszonyítás kérdése, hogy gyengébb vagy erősebb nemről beszélünk. Ahogy a rossz nélkül nincs a jónak értelme, ugyanúgy a nők erősödésének velejáróra, hogy a férfiaknak nem kell már duzzadó izmaikra hagyatkozniuk. A mamut helyett pedig azokkal a kihívásokkal kell szembenézniük, melyek nyugatról szivárognak be és válnak követendő példává.
De mi lehet annyira vonzó a jóvágású szoftíkban, hogy gyengéden átveszik a hatalmat a talpig szőrös, szájszagú nyershúsfogyasztóktól világszerte? A piaci szereplők azt mondják számottevő a fogyasztói döntésben a női bíztatás, illetve a közvetlen környezet helyeselése. E nélkül nem élne túl egyetlen férfiakat megcélzó nőies szolgáltatás sem, bólogat a közgazdász is. A versenyszellem, mint ősi ösztön korántsem veszett ki a fiúkból, párosulva egy jó adag érvényesülési és túlélési vággyal, megfűszerezve egy kis hiúsággal pedig máris kész az új igazi férfi: egy növényevő vadállat, angolul herbivore.
Persze csupán akkor maradhat életben a vegamaccsó, ha nem kell tartania a bokorban leselkedő, vérre menő ellenségtől. És ez nem csak a közvéleményt jelenti: ha ugyanis nincsen meg a pénzügyi háttere a kényeztetésre vágyó férfiúnak, akkor hiába álmodozik puha kezekről. A jóléti társadalom felszabaduló energiái vezethetnek oda, hogy megterem először a lehetőség, később az igény kényelemre, a szépségre és az ápoltságra. Amíg a betevő falatért kell megdolgozni, nem fog arcmasszázson merengeni az ember. Ha viszont megjelenik a fizetőképes kereslet, előbb-utóbb megteremti a reklámok által sugárzott férfiideál is a híveit. Összeegyeztethető-e ez a klasszikus férfiképpel? Lehet rajta vitatkozni, bár a reneszánsz kori udvari társaságokban a selyemharisnyák és a rizsporos parókák versenyében sem csupán a hölgyek álltak rajthoz.
Nem csak lelki oka van – a férfiak is klimaxolnak?
