2010. október. 29. 09:40 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 29. 09:39 Shake

Angliában az Oliver leváltotta a Jacket

Tizennégy éven át a Jack volt a legnépszerűbb fiúnév Angliában és Walesben, tavaly azonban vége szakadt uralmának: a brit statisztikai hivatal friss adatai szerint az Oliver vette át a vezetést.

A hivatal jelentése szerint 2009-ben összesen 7364 újszülött kapta az Oliver nevet, míg "csupán" 7090-et kereszteltek Jackre. A lányoknál megőrizte helyét a két 2008-as listavezető: az első helyen álló Olivia és az azt követő Ruby. 

Bár a Mohammed csak a 16. helyen végzett, az iszlám próféta nevének ennél jóval nagyobb népszerűségét jelzi, hogy több mint tíz változata található a teljes listán, amelyen minden különböző írásmód külön névként szerepel. 

Mint azt Heath Jeffries, a hivatal szóvivője csütörtökön elmondta, a statisztikákhoz mindig a dokumentumokon szereplő pontos írásmódokat használják. "Az Oliver esetében is számtalan változat van, például az Ollie, az Olli, az Olly vagy az Olivier" - említette példaként. 

Bár a hivatalos listán az Olivert a Jack követi, számos hagyományos angol névvel - köztük a Harryvel, az Alfie-val és a Thomasszal - együtt, a Mohammed népszerűségére várhatóan ráharap majd a muszlimellenes propaganda. A Mohammed 1999-ben még a lista 29. helyét foglalta el, bár már akkor is - ahogy tavaly is - három változata szerepelt az első százban. A vezető pozícióból most letaszított Jack 1999-ben lépett az első helyre, az Oliver akkor 19. volt. 

2009-es top tíz fiúnév: Oliver, Jack, Harry, Alfie, Joshua, Thomas, Charlie, William, James és Daniel. A lányoknál a sorrend: Olivia, Ruby, Chloe, Emily, Sophie, Jessica, Grace, Lily, Amelia és Evie.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.