Shake life-style.hu 2010. június. 22. 11:05

Segélyfesztivál az Óbudai Hajógyári Szigeten

A pult mögött egyebek mellett Polgár Krisztina, Debreczeni Zita, VJ Zola és Szuper Levente áll majd - közölte a...

A pult mögött egyebek mellett Polgár Krisztina, Debreczeni Zita, VJ Zola és Szuper Levente áll majd - közölte a szervező az MTI-vel.
   
Az ezer forintos belépőkből befolyt összeget a rendezvény hajnalán összegyűjtik, közjegyző és az adományt átvevők jelenlétében felnyitják, megszámolják, majd átadják a négy kiválasztott település, Óbuda-Békásmegyer, Edelény, Felsőzsolca, Sajópetri és a Magyar Vöröskereszt képviselőinek.

Zenével segítik őket
MTI

A belépővel az összes szórakozóhely látogatható, de a segíteni szándékozók több karszalagot is vásárolhatnak. A belépőt a személyzet tagjai is megvásárolják, a házigazda előadók és a DJ-k pedig fejenként öt karszalaggal támogatják a rászorultakat. A vendégművészek díjtalan fellépésüket ajánlották fel az árvízkárosultak megsegítésére, a szigeten található szórakozóhelyek tulajdonosa, Vizoviczki László pedig a befolyt összeghez 5 millió forintot adományoz.