Amikor nagy várakozás után megnéztük az Egek ura című filmet az isteni George főszereplésével, azonnal tudtuk, hogy...
Amikor nagy várakozás után megnéztük az Egek ura című filmet az isteni George főszereplésével, azonnal tudtuk, hogy itt valami nagyon nem kóser. Ordított a történetről, hogy csak a felszínt kapargatták meg és ennek a mesének nem lehet boldog vége.
És valóban, a filmváltozat csak nyomokban tartalmaz elemeket Walter Kirn Egek ura című könyvéből, amely magyarul a Nyitott Könyvműhely gondozásában jelent meg. Ha Jason Reitman a “valódi” Ryan Bingham történetét vitte volna vászonra, és Clooney-nak lett volna bátorsága eljátszani, akkor a film és a főszereplő tényleg megkapta volna azt a rengeteg díjat, amire jelölték őket.
Mert az igazi Ryan Bingham ugyan valóban rendkívül jóképű (ebben tévedtünk a film után), de kedélye nem is állhatna távolabb a harmóniától és a boldogságtól, amelyet a filmes változat megtalálni látszott a repülőterek világában. Bingham mozgóképes alakja még így is sok volt a legtöbb amerikai számára, állítólag rendszeresen elhagyták a nézőteret, annyira nem bírták az értékrendjük elleni eme gyengéd támadást.
Ha a könyvet is el kellett volna olvasniuk, talán még erőszakhoz is folyamodnak. Nem mintha Kirn maga dühös lenne, sokkal inkább a végletekig keserű, de közben szerencsére a humorát sikerült megőriznie. A sötét viccek kedvelői számára a szerző Bingham szájába adott eszmefuttatásai örökérvényű, mindenki számára ismerős alapigazságokat tartalmaznak, amelyek gyűjteményét kivonatos formában kellene terjeszteni az interneten.
“Művészet. Ez a szó mindig kisebbrendűségi érzést ébreszt bennem. Van benne valami különös, megfoghatatlan, rideg. A közterületekért felelős tisztviselők egyszerűen rajonganak érte, talán ezzel könnyítenek a lelkiismeretükön, amiért a saját unokaöccsüket szerződtették, vagy mert ki sem hirdették a közbeszerzési pályázatot. Minden szobor mögött egy súlyos bűn lapul.”
A kezdetben felhőtlen intellektuális szórakozás azonban a cselekmény haladtával egyre ijesztőbbre fordul, a könyv befejezését akár Hunter S. Thompson is írhatta volna, annyira szürreálisra sikeredett.
George Clooney-t továbbra is szeretjük, de az általa játszott Binghamnek köze sincs a könyvhöz, amely a filmnél jóval mélyebb, okosabb és viccesebb. Azt azonban továbbra sem tudjuk eldönteni, hogy baj-e ez, mert mosolyogni tud. És ebben azért nagyon hasonlít Binghamre, ez tény.
