Az új cirkusznak nevezett, bár mostanra már egyáltalán nem annyira ifjú irányzatnak Magyarországon is számos rajongója...
Az új cirkusznak nevezett, bár mostanra már egyáltalán nem annyira ifjú irányzatnak Magyarországon is számos rajongója akad már (mi is, mi is), a Trafóban megrendezett előadásokra néha csak kisebb közelharc árán lehetett jegyet szerezni. Hogy mitől tartozik egy produkció az új cirkuszba, azt sok tényező határozza meg, de a két legfontosabb ismérv, hogy nincsenek állatok és a színházszerűbb előadás. Az új cirkusz kétség kívül leghíresebb, de nem feltétlenül a legjellemzőbb és korántsem a legjobb képviselője a Cirque de Soleil, amely a mi ízlésünknek túlságosan csili-vili, különösen a Magyarországon bemutatott darabok.
Sokan úgy tudják, az első új cirkusz, amely ide látogatott, a Circus Cirkör volt, de mi határozottan úgy emlékszünk, hogy inkább egy francia, leginkább légtornász csapat volt az úttörő, akik egy gigászi sátorban bűvölték el a közönséget a Felvonulási téren, olyan 10 évvel ezelőtt. Akiknek akkor szerencséjük volt a nyugágyakból végigámulni az előadást, rádöbbentek, hogy a cirkusznak egyáltalán nem muszáj vásárinak és közönségesnek lennie, illetve állatokat sem muszáj a nézők szórakoztatására kínozni.
A Trafós sorozat, a Millenárison sajnos csak egyszer megrendezett fesztivál és Merlines kaland után most végre "igazi" helyen, a Fővárosi Nagycirkuszban lép fel egy francia társulat, és nem egyetlen, de hét estén egymás után. Az idén 25 éves Francia Cirkuszakadémia végzős növendékeinél már hagyomány, hogy mindig egy elismert, de nem cirkuszközeli művészt kérnek fel vizsgaelőadásuk megrendezésére.
Az idén a választás Schilling Árpádra, a Krétakör színház rendezőjére esett, aki az előzetes videók alapján egyszerre szívszorító és látványos darabot hozott össze Urbanrabbits címmel az időnként rémisztően tehetséges fiatalokkal. Mi már az első előadáson ott leszünk és rögtön utána beszámolunk róla, de érdemes minél hamarabb megvenni a jegyeket, mielőtt az elvetemült új cirkusz rajongók rávetik magukat a pénztárra.