A Magyar Nemzeti Galéria valahogy nem divatos.
A Magyar Nemzeti Galéria valahogy nem divatos. Pedig rendszeresen rendez igazán remek kiállításokat, a saját gyűjteménye is szemrevaló, a helyszín pedig, a város felett lebegő vár tökéletes. A legtöbben mégis nehezen vesszük rá magunkat, hogy felmásszunk a dombra, de az elkövetkező egy hétben érdemes erőt vennünk magunkon. Persze eddig is megnézhettük volna a Földi paradicsom című időszaki kállítást, amely a Kasser-Mochary gyűjtemény legszebb darabjait mutatja be, de ha eddig nem tettük, akkor most már csak ennyi idő áll rendelkezésünkre.
Az aránylag keveset reklámozott kiállítás olyan kulturális nagyágyúkat vonultat fel, mint Renoir, Monet, Rodin, Degas, Giacometti, Henri Moore, Modigliani. A válogatásban nyilván egyiküktől sem került be túl sok festmény vagy szobor, Monet-tól például, ha jól emlékszünk, csak egyetlen képet láttunk. A gyűjtemény tulajdonosai, a magyar származású Kasza, később Kasser házaspár azonban remek ízléssel és jó érzékkel vásároltak, ezért minden darab érdekes valamiért. Ha tökéletesen jellemző az alkotóra, akkor azért jó látni, ha pont nem erről híres, mint például az aprócska, korai Picasso, amelyen még könnyedén felismerhető emberek a szereplők, akkor azért.
Az impresszionizmus fanatikus rajongóinak csalódást okozhat a válogatás, hiszen Renoirtól egyetlen híres "nagy" festmény sem látható, ahogy Monet-tól is egy közepes méretű, nem kifejezetten ismert kép jelent meg, Henry Moore-t is egy szobor képviseli, Modigliani pedig egy kréta és ceruzarajz, de szerintünk amúgy is túlságosan el vagyunk kényeztetve. Túlságosan is vásári látványosságá váltak a sztár művészek leghíresebb művei, holott valójában minden egyes alkalommal áhítatos örömöt kellene éreznünk, amikor ezeknek a megismételhetetlen embereknek eredeti műveivel személyesen is találkozhatunk. Persze, ha valaki most jött vissza egy egész napos Musée d'Orsay túráról, annak könnyű.
A Földi paradicsom legfontosabb előnye a változatosság, ahogy egymás mellett kínálja annyi bálványunk keze nyomát. A Magyar Nemzeti Galéria pedig a lelakottság ellenére az egyik leghangulatosabb múzeum Budapesten. A kilátás mellett ez leginkább a személyzetnek köszönhető, akik egytől-egyig azt bizonyítják, hogy nem muszáj a múzeumban dolgozóknak úgy viselkedniük, mintha szívességet tennének a látogatónak. A Galériában ugyanis a pénztárostól kezdve a múzeumőrökön és a fenti kávézó pincérein át az ajándékbolt eladójáig mindenki képes volt mosolyogni, szívesen segítettek és még egy zizegős ötévesnek sem sikerült őket kihozni a sodrukból. Tisztára, mintha Bécsben jártunk volna. Megyünk máskor is.
