Shake life-style.hu 2010. április. 22. 10:12

Hogyan lehetünk elég jó szülők?

Az osztrák származású Bruno Bettelheim főként az érzelmileg sérült, súlyos emocionális problémákkal kezelt gyerekek...

Az osztrák származású Bruno Bettelheim főként az érzelmileg sérült, súlyos emocionális problémákkal kezelt gyerekek nevelése terén elért sikereiről híres. Ez a könyv azonban általában ad segítséget a gyermekneveléshez. A szerző egészen haláláig a pszichológusok utolsó legelismertebb képviselője volt Freud követői közül. Azonban halála után egy volt páciensének testvére, Richard Pollack kutatómunkába fogott (testvére–a Bettelheim vezette intézet falai között bekövetkezett- jóval korábbi halála miatt) és megírta „Az igazi Bruno Bettelheim” c. könyvét, melyben körbejárta a tudós életének állomásait. Kutatásának eredményei alapján néhány tény kétségkívül megkérdőjelezhető Bettelheim életéből. Ettől függetlenül a mai napig érvényesül tanításainak hatása a gyermeknevelésben és továbbra is ajánlják akár magyar vonatkozású gyermekpszichológusok is műveit. 

A könyv három nagy fejezetben tárgyalja a gyermek fejlődésének állomásait. Az első részben (A szülő  és a gyermek) elsőként azt vitatja a szakértőre érdemes-e hallgatni minden esetben, vagy jobb, ha a szülő megpróbál saját maga végiggondolni az adott helyzetet.. Illetve ír arról is, hogy a gyermek tettei mögött milyen indítékok lehetnek, mintegy belebújva az apróságok fejébe, ezt több példával illusztrálva. Minket már itt megnyert a könyv magának, azzal együtt, hogy nem könnyű olvasmány a sűrűn teleírt oldalaival, néha már-már mintha tankönyvet olvasna az ember.

A második részben az én kialakításának fontosságát tárgyalja főként a játék szerepén át, illetve az önbecsülés megszerzésén keresztül. Ez kifejezetten fontos fejezet lenne a gyermekeket túlkímélő szülőknek. Végül a harmadik részben (Család, gyermek, közösség) már nemcsak a közösség és család szerepét említi a nevelésben, kitér olyan gyakorlatiasabb kérdésekre is, hogy mennyire jó, ha a gyermeket meghagyjuk képzeletvilágában a Mikulás, Húsvéti nyuszi stb. tárgykörökben is. 

Összességében amit nagyon élveztünk a könyvben, az az, hogy nem egy sematikus -vagy jó-vagy nem a saját csemeténk esetében- „tanácscsokrot” kíván bemutatni, inkább aprólékosan rávezetve igyekszik segíteni abban, hogy felnőtt létünkre belehelyezkedhessünk a gyermekek helyzetébe adott szituációban és megpróbáljuk felidézni magunkban, hogy hasonló helyzetben hogyan is éreztük magunkat annak idején. Ennek segítségével pedig már könnyebben eligazodhatunk gyermekünk reakcióin. 

Az igazi kulcs pedig: az ELÉG jó szülő. Azaz ne akarjunk tökéletesek lenni, ne akarjuk becsapni a gyermekeinket azzal, hogy tökéletessé kell válniuk (a mi példánk nyomán) nekik is. Egyszerűen csak éljünk együtt és közben magától úgyis megtanulja tőlünk, amit kell. (Persze ebben az is benne van, hogy amilyen életet=mintát mutatunk, az lesz számára a természetes. Tehát ha javítani szeretnénk: magunkkal kell kezdeni) Ezzel együtt azt is hagyom, hogy ő maga alakuljon, mindenféle ráerőltetett szerep nélkül és ez kulcsfontosságú. Itt meg kell említenünk Bettelheim kortársát D. W. Winnicottot is, aki a Kisgyermek, család, külvilág c. könyvében szintén ezt a gondolatot járja körbe, (bár talán erősebb szakmaibb alapokon) s szerencsére munkásságuk óta ez a gondolat a mai gyereknevelésben és újra „divatba jött” s reméljük ott is marad főként a kezdő szülők segítségére és örömére.