A háborús fotós, az álszent Nobel-díjas és az erotikus szerző
A második világháború után a vasfüggöny mögé bepillantást nyerni nem volt egyszerű a nyugatiak számára, egyfajta egzotikus kalandnak számított. Van akinek sikerült élményeit megfelelően tálalni, másoknak kevésbé.
Mindig furcsa érzés a saját múltunkról idegen kézből származó leírást, értékelést olvasni, de időnként előfordul, hogy az egyszeri látogató is meglátja a lényeget. Máskor pedig mintha szándékosan csukná be a szemét még a mindenki által tisztelt szerző is.
A Ludwig múzeumban most nyílt meg a magyar származású háborús sztárfotós, Robert Capa valaha volt legnagyobb kiállítása Magyarországon. Az alkalmat felhasználva a Park kiadó ismét megjelentette Capa önéletrajzi ihletésű könyvét, a Kissé elmosódvát, illetve kiadta John Steinbeck Orosz naplóját is, amely az író és a fotós hathetes szovjet körútját mutatja be. Capa könyvéről többször írtunk már a hvg.hu oldalain szép szavakat, lehetetlen nem szeretni ezt a kissé infantilis vagányt, aki mindig elég közel ment ahhoz, hogy jó képekkel térjen vissza a csatasorból. A kiállítás is pompás, öröm volt végre együtt látni a különböző kiadványokban és más tárlatokon megcsodált fotókat, külön élvezetet jelentettek a Capa múltját, családját bemutató képek.
Egy nyugati számára talán tényleg érdekességet, akár kortörténeti dokumentumot jelenthet az Orosz napló, de mi tudjuk, mi zajlott valójában és fájdalmas olvasni az idealista rajongó szavakat a kommunista rendszer működéséről és a nagy Sztálin hatalmas tetteiről. Már a korabeli kritikák is kiemelik, mennyivel többet vártak Steinbecktől, de mi egyáltalán nem a politikai állásfoglalást hiányoljuk, hanem pont a kisember életének valódi
Nem gondoltuk volna, hogy a keleti blokkról végül a Park kiadó egy másik, erotikusnak beharangozott könyvében fogunk találó mondatokat olvasni. Edith Templeton Kék óra című novellás kötete állítólag a szexről szól és megjelenésekor felháborította a közvéleményt, de szerintünk ennél jóval több benne a lehetőség. Igen, szerepel néhány viszony, pár visszafogott aktus leírása a szövegben, de nekünk a szerző a háború utáni Csehszlovákiával foglalkozó írásai jelentettek igazán kellemes meglepetést. Templeton annak ellenére, hogy évtizedekkel korábban Londonban költözött és hogy szereti magát butuska nőként beállítani, egyszerre megdöbbentő és végtelenül vicces párbeszédekkel érzékelteti a rendszer valódi arcát, a benne élők igazi életét. Felbecsülhetetlen érzés, amikor az olvasó bólint, igen, ez történt, ilyen volt. És még fotós sem kellett hozzá.
KM