Hat hónap börtön teázásért
Marnie Pearce angol állampolgár a múlthéten szabadult a Dubai börtönből, ahol férje ellen elkövetett hűtlenségért börtönbüntetését töltötte. Az ítélet szerint az asszony nem láthatja a gyermekeit sem és azonnal el kellene hagynia az országot, de az angol külügyminisztérium nyomására Pearce a gyerekei a felügyeletéért folytatott tárgyalások idejére egyenlőre az Arab Emirátusokban maradhat.
Marinie Pearce 16 évig élt házasságban az egyiptomi származású Ihab El-Labbannal, iszlám vallási értékek szerint, Dubaiban nevelte két gyermekét, amikor a férje egyszer csak azzal kezdte vádolni a feleségét, hogy az félrelép. El-Labban tavaly télen tört rá az asszonyra a közös otthonukban, amikor az egy angol ismerősével teázott a teraszon és a férfi ezt bizonyítéknak véve, feljelentette az asszonyt. Az Arab Emirátusok törvényei szerint a nők hűtlensége súlyos bűnnek számít, így az asszonyt a helyi hatóságok hat hónap börtönbüntetésre ítélték és két gyermekének, a négy éves Ziadnak és a nyolc éves Laithnak láthatási jogát is teljesen megvonták tőle.
Pearce a januári tárgyalások során váltig állította, hogy ártatlan és hogy férje megromlott házasságuk miatt ezzel a csellel akart megszabadulni tőle, de akkor sem az Amnesty International emberjogi szervezet, sem a helyi angol konzulátus nem tudott segíteni az ügyében. Az asszony a Dubai Központi Börtönben, az Al Awirban töltött idő alatt kétszer felebezett az ítélet ellen, de nem börtön időtartamát igyekezett megváltoztatni, hanem gyerekeinek láthatási jogát próbálta visszaszerezni. A hivatalos változat szerint az első felebezés hatására csökkentették hat hónapról háromra az asszony börtön büntetését, ám Pearce bátyja azt állítja, hogy a nő letöltötte a rá pontosan kiszabott 69 napos ítéletet. Más változatok szerint az asszony a jó magaviseletért került a múlt héten szabadlábra, és azért, mert nem csak az AI, de más emberjogi szervezetek is folyamatosan kampányoltak az érdekében. A gyermekekre szóló láthatási joggal kapcsolatban azonban egyenlőre senki sem tudott változást elérni az asszony javára, most ezért folyik a harc.
„A legjobb anya voltam, amely valaha is lehettem, és ha nem is voltam tökéletes, mindent megadtam a gyerekeimnek, amit Isten tanítása szerint meg kellett adjak nekik. A gyermekeim az életem és nélkülük úgy érzem, meghalok. Nem tudom szavakban önteni azt a kétségbeesést, veszteséget és a félelmet, amelyet nélkülük érzek, és mindent megpróbálok a visszaszerzésük érdekében, noha Isten látja csak, hogy milyen jövő vár ránk.” - írta a nő az interneten (Save Marnie's Babies) nyitott weboldalán.
A honlapon az Amnesty International szóvivője, Tim Hancock is nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. „Marnie Pearcet soha nem kellett volna börtönbe zárni, a szabadsága pedig nem jelenti az ügy végét, mert az asszony szenvedései tovább folytatódnak, amíg újra nem találkozhat a gyermekeivel. Ha a hűtlenségi kérdések befolyásolnák a gyermekek elhelyezésének a tényét, akkor ez igen aggasztó lenne, hiszen egy elhelyezési tárgyalásnak ettől teljesen függetlennek kell maradnia, ahol csakis kizárólag a gyermekek érdekeit tartják szem előtt. A házasságban együtt élő felnőttek szexuális életének a krimianalizálása soha nem helyes, főleg akkor nem, hogyha ezt a tényt olyan családjogi törvényekkel együtt használják, amelyek már amúgy is hátrányosan érintik a nőket.” - mondta Hancock.
A hétvégén az asszony érdekeiért protestáló emberjogi szervezetek tüntetést szerveztek a Londoni arab konzulátus elé, ám a demonstráció elmaradt, mert az angol külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy Pearce ügye felülvizsgálat alatt van és hogy egyenlőre maradhat az országban, hogy a gyerekek láthatási jogáért küzdjön.
Az asszony barátnője Sandy Norman azonban azt nyilatkozta a BBC-nek a legújabb fejleményekről, hogy a fellebbezés általi újabb meghallgatás eredménye csalódást keltett.
„A fiúk az apjuk, az egyiptomi származású Ihab El-Labban felügyelete alá kerültek, és lehet, hogy Marnienak várnia kell 18 éves korukig, amikor a fiúk hivatalosan felnőtté válnak és megkereshetik az anyjukat. Pearce bűnösnek találtatott a hűtlenség vádjában, amely miatt az Arab Emirátusok törvényei szerint nem alkalmas anyának, és El-Labban erre a tényre helyezve utasította vissza a láthatást.”
Norman szerint az araboknál még egyetlen nőnek sem sikerült megváltoztatni egy ilyen gyermek elhelyezési határozatot, így Marnie Pearcenek sem marad más választása; mint hogy visszatérjen az Egyesült Királyságba, és annak jogán, hogy ő és a gyerekek is angol állampolgárok is, megpróbálja érvényesíteni a jogait.
Krisztina O'Brien