A botox tönkreteszi az amerikai színésznőket?
Az Independent című brit lap egyik szerzője szerint a fiatalságot jelképező ránctalan arc iránti vágy miatt szakmailag hátrányba kerülnek az amerikai színésznők az európaiakkal szemben.
Nicole Kidman: ránctalan arc, stagnáló karrier © AP |
Johann Hari, az Independent publicistája is csak úgy „általánosságban” beszél „bizonyos” színésznőkről, akik odáig jutottak, hogy már szinte egyáltalán nem mozog az arcuk.
Hari a legújabb Coen-film, a kritikusok és a nézők körében egyaránt népszerű Nem vénnek való vidék megnézése közben jött rá, hogy mitől is nyűgözi le annyira, amit a vásznon lát. Tommy Lee Jones és Javier Bardem sebészkést vagy injekciós tűt sosem látott vonásainak köszönhető alakítása nem csak Johann Harit varázsolta el, hiszen a film meghozta Bardem második Oscar-jelölését és első Golden Globe-ját is.
A kritikusnak az a megfigyelése is helytálló, hogy a színészi teljesítményt elismerő díjak az utóbbi időben egyre többször landolnak európai színésznők kezében. A tavalyi évben például az Oscar esetében a két, színésznőknek szóló díj tíz jelöltje között mindössze három amerikai volt, közülük az egyik gyerek, a másik Meryl Streep, aki egyértelműen ráncos és öregszik.
Az idei Golden Globe vonatkozó három kategóriájában a 15 jelöltből 7 volt amerikai, a három győztesből pedig egy sem: egy francia, egy angol és egy ausztrál színésznő hozta el az aranyozott földgömböt.
Bár az Independent diszkréten hallgat a nevekről, pusztán csak utalgat, a bloggerek kevésbé szégyenlősek: egyértelmű vélemény, hogy a 41 éves Nicole Kidman a cikk egyik tárgya, akinek három éve nem sikerült egyetlen jelölést sem összeszednie, a 2003-ban Oscarral jutalmazott Órák óta nem is játszott igazán komoly filmben, és többek véleménye szerint ott is inkább csak az arcát eltorzító műorrnak köszönhette az elismerést. Az egyik kemény hangvételéről ismert blogíró például azon poénkodott nemrégiben, hogy mivel Kidman a terhessége miatt most nem használhatja kedvenc idegmérgét, valószínűleg hamarosan a szemöldökére fog lógni a homloka.
Halálos botox |
Az idegmérget alkalmazó kozmetikai beavatkozás súlyos mellékhatásairól olvassa korábbi cikkünket! Tovább>> |
Alfred Hitchcock egyszer azt mondta, „a leghatalmasabb különleges effekt egy közeli felvétel az emberi arcról” – a botoxnak köszönhetően ez az eszköz akár meg is szűnhet.