2008. január. 13. 16:37 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 13. 16:42 Shake

Kómát okozott a World of Warcraft

Egészen az összeesésig folytatta egy 15 éves belga fiú a közkedvelt és erőszakos World of Warcraft elnevezésű számítógépes játékot a belgiumi La Louviere-ben lévő otthonában, és kómába esett - jelentette a Het Nieuwsblad op Zondag című belga lap.

Kórházba szállítása után csaknem egy napig tartott, amíg magához tért. "Szenvedélyes játékos vagyok. Rendes körülmények között reggel négy vagy hat óráig szoktam játszani és csak azután bújok ágyba. Gyakran megesik  azonban, hogy az egész éjszakát átjátszom" - ismerte el a 15 éves Benjamin. Olyankor a fáradság leküzdésére literszáma fogyaszt kávét és energiaserkentő italokat. Most azonban rájött arra, hogy az ehhez hasonló játékok csak új fajta drogot jelentenek a fiatalok számára.

Benjamin édesanyja, aki férjének 2006-ban bekövetkezett halála után egyedül neveli öt gyermekét, le akarja vonni a tanulságot fiának összeroppanásából. "Megpróbáltam elvonni gyermekeimet a számítógéptől, de akkor agresszívek lettek" - mondta az asszony, aki azt ígérte, hogy ezután azonban erélyesebben fog majd fellépni.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.