2007. április. 03. 09:02 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 03. 09:03 Shake

Minden idők második legdrágább hangszere 2,7 millió dollárt ért

Minden idők második legdrágább hangszere lett az a Stradivarius-hegedű, amelyet hétfőn este adtak el New Yorkban a Christie's árverésén 2,7 millió dollárért.

A hegedű nagymestere, Antonio Stradivari által 1729-ben készített mesterhangszert, amelyet szakmai körökben "Solomon, ex-Lambert" néven ismertek, előzetesen 1-1,5 millió dollárra értékelték. A rekordot egy másik Stradivarius tartja, amelyet ugyancsak a Christie's-nél adtak el tavaly 3,5 millióért.

A hétfői aukció sztárja az 1920-es években Murray Lambert brit hegedűművész tulajdona volt, halála után pedig Seymour Solomon New York-i producer, a Vanguard lemezkiadó alapítója vette meg.

A Cremonában élő Stradivari elsősorban hegedűiről híresült el, de készített hárfákat, csellókat és gitárokat is 1737-ben bekövetkezett haláláig. Több mint 1100 hangszer került ki a kezei közül, amelyekből 650 fennmaradt az utókornak is. A köztudatban Stradivariusként emlegetett hegedűk ugyanakkor nem mind az ő alkotásai, mert több ezer hasonlót gyártottak később a mester tiszteletére.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.