Egyikünk sem szereti, ha turkálnak a lelkében, ha a falra vetítik a tulajdonságait, motivációit, pláne, ha még magunknak sem vallottuk be, mit is érzünk, legyen szó párkapcsolati vagy munkahelyi sérelmekről. Sokan vannak, vagyunk, akiknek jó emberismerete, illetve érzéke van a felszín alatti gondolatok, érzelmek kitapintásához. Vagy egyáltalán nincs, de szeret másokat elemezgetni, mert az adja meg biztonságérzetét, hogy maga helyett mások gyengeségeivel foglalkozhat. Ha mindez nem jó szándékkal vagy indiszkrét bizalmaskodással történik, az alanyok gyakran tiltakoznak: „Ne analizálj, ne elemezgess engem!”

Ha mégis úgy gondoljuk, észrevételeink hasznosak lennének, érdemes figyelembe venni Jeremy Sherman, döntéshozatallal foglalkozó amerikai pszichológus tanácsait. Sherman a Psychology Today amerikai szaklap online kiadásában hívja fel a figyelmet arra, hogy a másik sejthető szándékainak leleplezése, netán kritikája fájdalmas lehet, ezért mindenképpen szelíden, kedves kommunikációval kell közelíteni.

Nézzük hát a tanácsokat!

1. A pszichológia nem atomfizika. Bonyolultabb, mert folyamatosan spekulálnunk kell – nincsenek tények. Ha spekulálni kell, hát spekuláljunk, ne tettessük, hogy tudjuk a megoldást.
2. Jelezzük, hogy csak sejtést, véleményt osztunk meg, nem pedig tényállást. Használjunk olyan kifejezéseket, mint „Úgy tűnik nekem”, „Azt hiszem, talán…”.
3. Bánjunk óvatosan a negatív kifejezésekkel, és ha használjuk őket, ne tagadjuk le. Egyes pszichológiában használatos definíciók bizony elég sértőnek hatnak, vegyük például a „nárcisztikust”. Ha lehet, kerüljük őket, próbáljunk neutrálisabb szavakat használni.
4. Ne képmutatóskodjunk. Ha úgy kezdjük a mondatot, hogy „Nem akarlak kritizálni, de…”, akkor ne is kritizáljunk. Az ilyen bevezetőknek nincs értelme, csak rossz hangulatot teremtenek.
5. Hagyjuk, hogy minket is átvilágítsanak. Ha valakinek elmondjuk róla a véleményünket, ne tiltakozzunk, ha ő is elmondja a magáét. Ez így fair.
6. Ha valakit megkövezünk valamiért, magunkra is dobjunk egy követ. Az nem megy, hogy valakinek olyan tulajdonságát elemezzük, ami ránk is jellemző, vagy olyan szándékáról rántjuk le a leplet, amilyen már nekünk is volt. Nyugodtan bevallhatjuk, hogy „Ezt már én is csináltam”.
7. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor azonnal cselekedni akarunk. Ha bizonyítékát találjuk annak, hogy megcsaltak, nem fogunk körmönfont udvariaskodással közelíteni. Mégis, amennyire lehetséges, kerüljük a másik rajtaütésszerű elemezgetését. A szavak örökké megmaradnak.
8. Mindig a mi döntésünk, hogy elmondjuk-e, amit gondolunk. A legnehezebb talán, hogy mégsem mondjuk el. Ha úgy ítéljük meg, hogy többet ártanánk, mint használnánk, nyugodtan nyeljük le a mondandónkat.