Ha otthon a szexhez negatív hozzáállást tapasztaltunk, szívesen csinálnánk mi máshogy. De mivel negatív mintát hoztunk, azt sem tudjuk, hogyan fogjunk hozzá. Mik lehetnek az első lépések?
A nagymama féltő aggodalommal lép lányunokájához annak esküvői szertartása után, és a fülébe súgja intelmeit: „Kisunokám, egy a lényeg: amikor a férjed akarja, mindig engedj neki! Azt a pár percet már valahogy csak kibírod!”
Árulkodó mondatok ezek a nagyi szexhez fűződő viszonyáról, egyben értelmet nyer a „házassági kötelesség” mára már elavultnak számító fogalma. Vajon megfogadja-e az ifjú feleség? Fogja-e szeretni a testi örömöket? És milyen útravalót hoz még magával a családi fészekből?
Harmincéves nő ül velem szemben, soha életében nem volt orgazmusa, pedig így utólag – kissé megkésve – most már szeretné feltérképezni a testét, és annak reakcióit. Amikor az első menstruációja 14 évesen beköszöntött, az édesapja rettenetes megverte, ez apai ágon egyfajta transzgenerációs hagyománynak számít azért, hogy a lány megjegyezze: a szexuális élet nem csupán az örömökről szól, és tanuljon meg vigyázni a becsületére.
Régóta bevált gyakorlat, eddig működött, miért is változtatnának rajta. Meg sem kérdőjeleződik a létjogosultsága, emberségessége – egyfajta automatikus következménye a „havibaj”-nak, amely kifejezés így már kiváltképp értelmet nyer. Vajon meddig tart ez a családon belüli rítus? Lesz-e valaki, aki megtöri a traumaátörökítést? És ki fog szólni? Tudunk-e egyáltalán a szexről beszélni?
Szexbeszéd
Rutinkérdésem a szexuális anamnézis felvételekor a 40 éves férfi felé: látta-e, hallotta-e a szüleit szeretkezni? (Ezt nevezzük ősjelenetnek, amin szinte minden gyermek több-kevesebb rossz érzés árán, de keresztülmegy. Már persze, ahol van szex a szülők között…)
Borzongva, kissé megütközve néz rám: „Nem, nem! Fúú, belegondolni is rossz… Nem, az borzasztó lett volna!” Vajon mi lehet az oka, hogy ennyire rossz érzés kerít hatalmába minket még felnőttként is, ha a szüleink szexuális életére gondolunk? Márpedig, teljesen biztos, hogy tettek ilyet.
Ezt a belső gátat nevezzük incesztus tabunak, azaz a vérfertőzés tilalmának, ami pedig kultúránk intelmein túl genetikailag is belénk kódolt. Ezért érez a gyermek minden megelőző magyarázat nélkül is iszonyatos bűntudatot, ha a szülei szobájában alszik, végighallgatja az együttlétüket, és közben szexuális izgalmat él át.
Ahelyett, hogy a szokatlan bizsergés kötné le vagy érdeklődéssel fordulna a sosem látott jelenethez, mélységes szégyent él meg, ami pedig beleég a szexuális élettörténetébe. És emiatt olyan nehéz a szülő-gyerek közti szexuális felvilágosítás „túlélése” is mindkét fél számára, hiába erőltetjük, hogy márpedig ez a szülő dolga.
Olvassa tovább Hevesi Krisztina szexuálpszichológus, egyetemi adjunktus írását a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben örökölt sorsunkkal, a transzgenerációs hatással foglalkozunk.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.