A legtöbb szülő arra vágyik, hogy gyermeke boldog legyen. Vajon jobb annak a rámenős gyerkőcnek, aki többször kerül konfliktusba, vagy inkább a visszahúzódó kisgyerek érzi jobban magát egyedül a szülei közelében?
Nézzünk körül egy játszótéren. Látunk gyerekeket, akik kisebb csoportba verődve kergetőznek. Mások teljesen egyedül, magányosan játszanak, megint mások a szüleik közelében bujkálnak. A játszótéren van összezörrenés és kibékülés, sírás és nevetés.
A legtöbb szülőt erősen foglalkoztatja, vajon gyermekének könnyebb dolga lesz-e, ha aktív és kiáll a dolgaiért, mert ha csendesebb, akkor mindig háttérbe fog szorulni? Nem egyértelmű. Gondoljunk csak bele, egy kutató talán akkor lehet sikeres, ha hosszasan képes elmélyülten és magányosan dolgozni. Egy zenészre már inkább a hangosabb élet jellemző.
De a szélsőség mégsem célravezető. Ha egy gyermek túlságosan visszahúzódó, vagy ha túl vagány és szabályszegő, akkor az egyértelműen rossz út. Mit tehet a szülő, hogy ezeket a szélsőségeket elkerülje?
Velünk született jellegzetességek
Bizony van a személyiségünknek egy része, amely teljesen nem változtatható meg. Van, aki inkább társasági alkat, mások többnyire háttérben vannak. Gyermekünk személyiségének alapbeállítódását nem tudjuk megváltoztatni. Ez a genetikán múlik, az agyi kémiai anyagok mennyiségén, működésén.
De sok minden változhat idővel is. Ha egy gyermek csecsemőkorában erősen ingerkereső, nem biztos, hogy felnőttkorában képtelen lesz nyugodt koncentrálásra. Vagy ha egy kisgyermek halk, nem törvényszerű, hogy magányos, szorongó felnőtté válik.
A legfontosabb az elfogadás. Mert azt mindenki könnyen veszi, ha egy csendesebb családba visszahúzódó gyermek születik, de ha két csendesebb szülőhöz türelmetlenebb kicsi érkezik, sokkal nagyobb a kihívás. De milyen jövőjük lesz ezeknek a gyerekeknek? Ez bizony a környezettől függ, elsősorban a családi légkörtől, a helyzetekre adott válaszoktól.
Hatással vagyok a saját életemre
Egy kisgyermek esetében furcsán hangzik, hogy hatással van a saját életére, hiszen még nem képes irányítani a saját életét, a legtöbb dolgot csak a szülei segítségével képes megcsinálni. Mégis már csecsemő- és kisgyermekkorban kialakul a kompetencia érzése. Fontos, hogy a szülők lehetőséget teremtsenek a gyereknek, hogy kifejezhesse igényeit, vagyis a szüleinek legyen fülük a gyerek vágyaira.
Ez a kompetenciaigény húzódik meg abban a szülők számára sokszor idegesítő játékban, amikor a gyerekek ezerszer kapcsolják le és fel a villanyt, vagy csapkodják a szekrény ajtaját. Ez annyira fontos élmény nekik, hogy a pszichológia külön nevet adott ezeknek a tevékenységnek, ez az „én idézem elő” öröme.
Olvassa tovább Héjja Edit pszichopedagógus írását a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a külső-belső szabadsággal foglalkozunk.
Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.