Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Hallott már a distresszről vagy az eustresszről? Netán a kihívásreakcióról és a gondoskodás-barátkozás reakcióról? A stressz ugyanis nem csak rossz lehet, érdemes kiaknázni a lehetőségeit.
Már a magyar származású, világhírű stresszkutató, Selye János is felismerte az 1950-es évek közepén, hogy nem minden stresszes élmény mérgezi meg az életünket. Azt gondolta, hogy a stressz akkor jár komoly negatív következményekkel (például gyomorfekély kialakulásával), ha az illető úgy gondolkodik róla, hogy az megjósolhatatlan, kontrollálhatatlan és értelmetlen. Selye ezeket a stresszorokat (azaz stresszt kiváltó helyzeteket, állapotokat) nevezte el distressznek.
De hozzátette, hogy létezik olyan stresszhelyzet is, amelyben megcsillan a remény, és úgy érezzük, van lehetőségünk döntést hozni, ahol meglátjuk a történések értelmét. Ilyenkor nem betegszünk meg a stressz hatására, sőt még meg is erősödünk abban az értelemben, hogy gazdagodik a személyiségünk, és ellenállóbbá válunk a jövőbeli stresszorokkal szemben. Ez az utóbbi, vagyis az úgynevezett eustressz nem káros, sőt elősegíti a fejlődést, és a siker érzésével jár együtt.
Értékelési folyamat
Miért éljük meg egyénileg teljesen máshogy ugyanazt a stresszort, például most a járvány kapcsán felbukkanó nehézségeket? Mitől lesz megbetegítő, és mitől fejlődésre inspiráló a stresszhelyzet? A stressz következményeivel kapcsolatban Richard Lazarus amerikai pszichológus az 1960-as években elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy alapvető fontosságú, miként gondolkodunk a bennünket erő stresszorokról. Ez fogja ugyanis meghatározni, milyen intenzív érzelmet élünk át az adott helyzetben, illetve azt is, hogy milyen reakciót adunk a stresszre.
Amikor valamilyen változás történik körülöttünk, elsőként abból a szempontból értékeljük ezeket, hogy a saját jóllétünk, kényelemérzetünk szempontjából, illetve tágabban az életünk alakulása szempontjából ezek kedvezők, vagy éppen kedvezőtlenek.
Képesek leszünk?
A stresszhelyzetben átélt érzelem minőségét és intenzitását ez az értékelési folyamat fogja meghatározni. Az érzés erősségét pedig az, hogy milyen fontosság számomra az a célom, amelyről úgy gondolom, hogy érintik a történések. Ha ez kiemelten fontos célom, akkor intenzív érzelmi reakcióval, ha kevésbé fontos, enyhébb érzelmi válasszal fogok reagálni. Mást jelent az állásunk elvesztése, ha szeretjük a munkánkat, és úgy érezzük, ez adja életünk értelmét, és mást, ha már úgyis állásváltoztatáson törtük a fejünket, és most kínos kötelezettségek tömegétől szabadulunk meg.
Ezután jön a következő lépés: átgondoljuk, hogy milyen eszközeink vannak megküzdeni a stresszorral. Átgondoljuk, van-e egyáltalán lehetőségünk befolyásolni a történéseket, megvannak-e az ehhez szükséges erőforrásaink. Folytatva az előző példát: mást jelent az állás elvesztése 20, illetve 50 évesen, valamint ha szakképzetlen bedolgozóként tevékenykedtünk, illetve ha magasan képzett szakemberek vagyunk.
Ha úgy érezzük, hogy ilyen problémacentrikusan nem tudunk beavatkozni, akkor a stressz hatására átélt negatív érzéseinket próbáljuk meg valahogyan csillapítani. A stressz alatti reakciónkat leginkább az határozza meg, hogy mit gondolunk arról, képesek leszünk-e kezelni a helyzetet. Ha azt hisszük, hogy a helyzet követelményei meghaladják a rendelkezésünkre álló erőforrásokat, akkor fenyegetésként fogunk reagálni a stresszre, ha viszont úgy érezzük, hogy megvannak a szükséges erőforrásaink, akkor kihívásként tekintünk majd a helyzetre.
Olvassa tovább Nagy Henriett pszichológus, egyetemi adjunktus írását a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amely lelkünk sötét és napos oldalával foglalkozik.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
