„Nem túl vastag ez a kötött kabátka a gyereken ilyen szép napsütésben? – Én inkább úgy látom, hogy túl vékony, ahhoz képest, hogy mennyire fúj a szél!” Mindegy, milyen a kabát, milyen az idő: bármikor és bármelyik gyereken – a ruháján, a viselkedésén, a napirendjében – találhat kifogásolnivalót az, aki szeretne. És néhány évtizede egyre többen szeretnének.

Az „elég jó anya” fogalmát az 1971-ben elhunyt Donald Winnicott brit pszichiáter munkásságából ismerjük. Hiába terjedt el az elmúlt évtizedekben, hiába válik egyre ismertebbé a tudatos anyaság koncepciója is, mégsem tűnik úgy, hogy jelentősen csökkenne a megfelelési kényszer a szülővé vált anyákban.

A XXI. századi szerepösszevonások még nehezebbé teszik a megfelelést: több a szerepünk, több a kihívás is. Az irodában összevont szemöldökkel számonkérni a munkatársaktól, a játszótéri homokozóban lelkesen várat építeni, a szülői fogadóórán anyatigrisként az egyre rosszabb jegyeket szerző kamaszgyerek védelmére kelni.

Ráadásul a szerepek önmagukban is ellentmondásosak lehetnek: nem könnyű szép háziasszonynak, jól kereső édesanyának, kedves és nőies pénzügyi vezetőnek lenni.

Az anyaverseny startvonala

Mindeközben olyan fogyasztói környezet vesz körül bennünket, ahol a bűntudatipar komoly nyomást helyez az anyákra. Mit is jelent ez? A termék – ergonomikus csörgő, színpompás ceruza, gerincvédő cipőcske – ígérete sokszor csupán annyi, hogy pozitív érzelmi élménnyel enyhíti a fogyasztó saját magával szemben érzett negatív érzéseit.

Azt üzeni (parancsolja): ha nem veszed meg ezt az ápoló kenőcsöt, sporteszközt, fejlesztő játékot a gyermekednek, gondatlan és felelőtlen anya vagy. Vagyis, ha megveszed, nem vagy az. Tehát a minimum, hogy megveszed: innen indulunk az „anyaversenyben”. A termék megvásárlása ideig-óráig csökkenti is a bűntudatot, a lelkiismeret-furdalást, hogy a vásárló esetleg nem elég jó anya.

A termék, a szolgáltatás, a márka először negatív élményt vált ki, kvázi „fenyeget”, és erre válaszképpen pozitív érzelmi élményt a vásárlással lehet adni. Korántsem kell ezt konkrét szavakkal megfogalmazni: a reklámfilmben, plakáton a feltűnően gyönyörű édesanya tökéletes szépségű gyermeke boldog mosollyal majszolja az ismert márkájú csokoládészeletet. Következtetés: ha nem veszem meg ezt az édességet a gyermekemnek, akkor a képen sugallt boldogságtól, önfeledtségtől fosztom meg.

A szülők bűntudatának kialakításáért és fenntartásáért a reklámokon túl sokat tehetnek az erre hajlamos pedagógusok (nemcsak a tanárok, az óvónők, de a gyógytornászok, a logopédusok is), pszichológusok is.

Mivel hibátlan gyermek nincs, előbb-utóbb felbukkan az a személy, aki tévedhetetlenül megmondja, mit és hol rontott el a szülő, mivel okozott maradandó kárt a gyermekének. Elhanyagolta vagy túlféltette, túl sokat szólt rá, vagy túl keveset, a kelleténél határozottabb vagy határozatlanabb volt vele.

Bármi baj van a gyerekkel, mindenről a szülő tehet: nincs olyan apa vagy anya, aki felmentéssel távozhatna a freudi bíróságról. Lev Tolsztoj (1828–1910) orosz író segít megérteni a helyzet összetettségét: „Az elégedetlen embernek nehéz épp azt, aki legközelebb áll hozzá, azért, ami miatt elégedetlen, nem hibáztatni.”

Olvassa tovább Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melynek témája az anyánkhoz való viszonyunk és az anyaság. Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.