Immár szerves része mindennapjainknak az online önfeltárás: fontosságát és pszichológiai jóllétünkre gyakorolt hatásait semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagynunk.

Gondolataink és érzelmeink szándékos megosztása valakivel, azaz az önfeltárás alapvető része a mindennapi kommunikációnknak. Ám azt, hogy melyik szituációban milyen mértékű és mélységű információt osztunk meg saját magunkról, számos tényező befolyásolja, a társas normáinktól kezdve egészen az éppen aktuális érzelmi állapotunkig.

Ha egyelőre kihagyjuk az egyenletből az internetet mint sajátos lélektani kontextust, és kizárólag az „offline” önfeltárás folyamataira koncentrálunk, elsőként érdemes figyelembe vennünk, hogy az erre vonatkozó társadalmi elvárásaink gyakran még mindig igen szigorúak, bár átalakulófélben vannak. A szocializációnk során nagyon hamar megtanuljuk többé-kevésbé pontosan felmérni, hogy az egyes helyzetek milyen minőségű feltárulkozást kívánnak meg tőlünk.

Az olyan felszíni információkról, mint például, hogy hol születtünk, mivel foglalkozunk, vagy épp milyen zenét kedvelünk, szinte bármilyen körülmények között, bárkivel kedélyesen eltársaloghatunk. A mélyebb, intimebb témák tekintetében már jócskán szűkül azonban a beavatottak köre: azt például, hogy mitől félünk a legjobban, vagy mikor érezzük magunkat igazán boldognak, a legtöbben csak a hozzájuk legközelebb álló pár emberrel osztják meg. Ha ez mégsem így történik, és hirtelen sokkal bizalmasabb információt kapunk a másiktól, mint amit a köztünk lévő kapcsolat jellege indokolna, az igen kellemetlen helyzeteket szülhet, és nagy valószínűséggel nem szorosabbá fűzi, hanem inkább lazítja a köteléket.

Fontos kölcsönösség

Önmagunk „kiadása” tehát nem minden kockázattól mentes művelet, éppen ezért általában költség-nyereség kalkuláció eredményeként történik – vagy nem történik – meg, melynek során mérlegeljük, hogy megéri-e felfedni a másik számára még nem ismert, mélyebb rétegünket. Legyen szó azonban romantikus, baráti vagy családi kapcsolatról, fontos hangsúlyozni, hogy az intimitás kialakulása szempontjából kulcsfontosságú az önfeltárás kölcsönössége, azaz mindkét fél számára természetesnek kell lennie a másik előtti feltárulkozásnak. Ez persze csak akkor valósulhat meg, ha a másik empatikus, megértéssel teli reakcióját szinte biztosra vehetjük.

Kinek is posztolunk?

Ha áttérünk az offline színtérről a digitális síkra, és megvizsgáljuk, mit tesz hozzá a fenti folyamatokhoz az internet, azt láthatjuk, hogy az online közeg sok szempontból önfeltárást elősegítő hatással bír. Ennek oka egyrészt, hogy a virtuális felületek – elsősorban a közösségi oldalak – a lehetőségek széles tárházát kínálják számunkra, hogy ha akarjuk, pár kattintással akár egészen intim információkat is megoszthassunk magunkról. Továbbá azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a csökkent érzékelési modalitások (például cseteléskor a nonverbális kommunikációs jelzések hiánya) miatt az online térben sokkal kevésbé érezzük érvényesnek a való életben meglévő normákat, ennélfogva jóval hamarabb jutunk el személyesebb közlésekig.

Context collapse

Ha a közösségi oldalak sokak számára látható felületeit, azaz a profilokat és az ott történő megosztásokat tekintjük, elsőként azzal érdemes számolnunk, hogy amíg egy face-to-face szituáció során pontosan tudjuk, kit avatunk be és mibe, az online megosztott tartalmak „közönsége” sokkal nehezebben felmérhető és egyáltalán nem homogén.

Főként a Facebook esetében igaz az, hogy – hacsak nem fordítunk jelentős időt és energiát ismerőslisták létrehozására – az általunk megosztott tartalmak közeli barátaink hírfolyamában éppúgy megjelennek, mint volt osztálytársainkén, a főnökünkén, esetleg a nagyszüleinkén. A legnépszerűbb közösségi portálon ma már majdhogynem a teljes szociális hálónk megtalálható ugyanis az ismerőseink közt, így az úgynevezett context collapse jelensége, azaz életünk különböző színtereinek összemosódása ott van jelen a legerőteljesebben. Egy-egy személyesebb hangvételű posztunkat sokszor olyanok is láthatják, akikkel a való életben eszünk ágában sem lenne megosztani az adott információt.

A privát szféra határainak kitolódása tehát a közösségi média használatának talán egyik legfontosabb velejárója. De ugyanez érvényes a megosztott tartalmak jellegére is, hiszen ami pár évtizede még teljesen személyes információnak számított, azt ma laza természetességgel tesszük közzé online.

Érdekli, hogyan tudunk úgy posztolni, hogy közben megőrizzük önmagunk integritását? Olvassa tovább Fejes-Vékássy Lili pszichológus és Ujhelyi Adrienn pszichológus, egyetemi adjunktus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melyben a lelkileg egészséges nethasználattal foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Ha most fizet elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, 20% kedvezményt kap vagy választhatja azt is, hogy ajándékba kapja a Pszichológia dióhéjban című könyvet.

Élet+Stílus hvg.hu 2024. november. 30. 10:00

„Elájult, és akkor jött rá, hogy valami nem stimmel” – Kösz, jól: kiégés és stressz a magyar munkahelyeken

<strong>Milyen személyiségjegyek jellemzik a munkamániásokat, és mi lehet az oka, hogy Magyarországon a civil szférában dolgozik a legtöbb munkafüggő</strong>? Mennyire az egyén, és mennyire a munkáltató felelőssége, ha a munkamánia eluralkodik, és függőséggé, kiégéssé válik? <strong>Mi a közös Karácsony Gergelyben és Donald Trumpban?</strong> A Kösz, jól vendége volt Kun Bernadette pszichológus és Merész István, az Allianz-Trade vezetője.