Jóllehet a reziliencia (lelki ellenállóképesség) jelensége kevéssé ismert idehaza, Nyugaton az utóbbi húsz évben elterjedt fogalomról van szó. Ma már világkonferenciákat rendeznek a témában, sőt elterjedt gyakorlat, hogy a reziliencia fejleszthetőségét felfedezve tréningeket szerveznek különböző csoportok számára. A fogalom olyan reaktív megújuló képességet jelent, amelynek köszönhetően a pszichés működést érő sokkhatás, trauma következtében a személyiség károsodás nélkül képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és a személyiség egészséges működése hosszú távon is megmarad.

A traumatikus helyzetek nagyon sokfélék lehetnek, okozhatják családi körülmények (például szülők mentális terheltsége, szenvedélybetegsége), de ok lehet a szexuális vagy más erőszakos bántalmazás, természeti katasztrófa (cunami, éghajlatváltozás), a háború vagy egyéb poszttraumás helyzetek. A hétköznapibb esetekben ide tartozhat közeli szeretteink elvesztése, tehát olyan váratlan, súlyosabb események az életünkben, amelyek gyors alkalmazkodást igényelnek.

40 éves vizsgálat

Az elsők között Emmy Werner és Ruth Smith amerikai kutatók vizsgálták a reziliencia jelenségét. A felmérés négy évtizeden át, 1955 és 1995 között, csaknem 698 személy részvételével zajlott, akiket egy- és negyvenéves koruk között, meghatározott időnként újra teszteltek. A születés után a megvizsgált gyermekek harmadánál magasak voltak a traumatikus hatással felérő rizikótényezők: ide sorolták többek között a születés körüli problémákat, a szülők mentális és szenvedélybetegségeit, az anyagi nehézségeket. 18 évesen újra megvizsgálva őket, a várakozásokkal ellentétben kiderült, hogy a gyermekek harmada spontán reziliens, vagyis képes volt a traumatikus hatást ellensúlyozni. Negyvenéves korukra az egykori veszélyeztetett gyermekek további egyharmada képes volt legyőzni a kedvezőtlen indulást.

Védőfaktorok

Az amerikai kutatók érdeklődése ezt követően arra irányult, hogy megtalálják azokat a protektív faktorokat, amelyek védelmet nyújtanak a gyermekeket ért veszélyeztető körülményekkel szemben. Mely tényezők tehát a reziliencia védőfaktorai? A protektív tényezőket a kutatók három csoportba sorolták: a személyes, a családi és a családon kívüli védőfaktorokra. A személyes védőfaktorok közé az olyan tulajdonságok tartoznak, mint a jó kognitív, így az intelligenciát érintő, megfelelő érzelem- és viselkedésszabályozás, az önbizalom, az optimizmus, a vallásos hit, esetleg a kiemelkedő tehetség.

A családi védőfaktorok között a bizalomteli korai szülő-gyermek kapcsolatnak van meghatározó szerepe, emellett a szülők magasabb iskolai végzettségének és a kiterjedt családi hálónak.  A családon kívüli tényezők között a közösségekbe illeszkedés, a normákat tiszteletben tartó barátok szerepe játszik fontos szerepet. Más kutatások – így egy 1996-ban lezárult, szintén hosszú távú svéd vizsgálat – e tényezők mellett a sikeres megküzdési módok alkalmazását (coping), a belső kontroll szerepét (ez azt a meggyőződést jelenti, hogy az életünket mi magunk irányítjuk) és az élet értelmességébe vetett hit pozitív hatását emelték ki.

Anyák krízisben

A reziliencia témakörében több saját kutatást is folytattunk a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetében az utóbbi évtizedben. Az egyik vizsgálat, amelyet Demeter Andrea kolléganőmmel végeztünk, átmeneti otthonba került 183 anya helyzetét vizsgálta. Ezek az anyák kiemelten hátrányos helyzetűek, legtöbbjüket a hajléktalanság fenyegeti, nincs támogató személy a környezetükben, esetleg férjük/élettársuk fizikailag vagy pszichésen bántalmazta őket vagy gyermekeiket, tehát elmondható, hogy szociális, egzisztenciális és pszichés krízisben élnek. Többnyire aluliskolázottak, nincs jövőképük.

Az anyaotthonokban eltöltött hat hónap lehetőséget ad a társadalmi beilleszkedéshez szükséges normák gyakorlására, egyben tanácsadást, mediációt és képzéseket az intézmény lakói számára. Az otthonba kerülő anyák önértékelése, önirányítottsága, a reziliencia tekintetében igen alacsony értékeket kaptunk, emellett a szorongás élményének megemelkedett szintje volt jellemző rájuk. Vizsgálatunkat hat hónappal később megismételtük, és azt tapasztaltuk, hogy az intézményi segítségnyújtás és a rendezettebb életkörülmények kimutathatóan pozitív hatást gyakoroltak a személyiség működésére.

Az eredmények alátámasztották, hogy a reziliencia több tényező összhatásaként fogható fel, illetve, hogy a lelki ellenállóképesség a leghátrányosabb körülmények között is fejleszthető. A specifikus fejlesztő csoportokon, tréningeken túl jó hír, hogy a reziliencia – ahogy az említett kutatások is bizonyítják – spontán módon is létrejöhet. Érdemes azonban magunktól ráerősíteni, hogy az életünkben adódó súlyosabb helyzetekre is képesek legyünk rugalmasan reagálni.

Kiss Enikő Csilla egyetemi tanár

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben örökölt sorsunkkal, a transzgenerációs hatással foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.