Wolfgang Amadeus Mozartra a csodagyerek mintaképeként tekintünk: hatévesen többéves, nagy sikerű európai körútra indult apjával, Leopold Mozarttal és nővérével, Anna Mariával. A feljegyzések szerint hatévesen kezdett komponálni, 12 évesen operát írt. Általában azt feltételezzük, hogy ez nem történhetett volna így, ha Mozart nem különleges zenei tehetséggel születik. Ám ha közelebbről megvizsgáljuk a tényeket, kiderül, hogy a tehetségén kívül milyen tényezők játszottak még fontos szerepet Mozart karrierjében.

Tízévnyi intenzív gyakorlás

Anders Ericsson és Robert Pool nemrég megjelent Csúcsteljesítmény – A szakértelem és a kiválóság pszichológiája című kötetéből kiderül, hogy Leopold Mozart, aki maga is zenész volt, nem érte el az áhított sikert, így gyerekeiből akart sikeres zenészt faragni. Úgy gondolta, korán kell kezdeni a gyerekek oktatását.

Wolfgang valószínűleg már négyéves kora előtt elkezdte a zenetanulást: apja nemcsak több hangszerre, de zenehallgatásra, zeneelemzésre és zeneírásra is tanította. A négy és fél évvel idősebb nővére 11 éves korában hivatásos felnőtt zenészek szintjén játszott zongorán és csembalón. Ő is inspirálhatta, Wolfgang tanulhatott tőle, versenyezhetett vele.

Gyakorló lány Mozart-parókában

Shutterstock

Másrészről valószínűleg túlzó az elképzelés, hogy Wolfgang hatéves korától írt zenét. A neki tulajdonított korai művek kottáin az apja kézírása szerepel. Az első komoly zeneművek, amelyeket egész biztosan Wolfgangnak tulajdoníthatunk, 15-16 éves korában születtek, vagyis tízévnyi intenzív gyakorlást követően – állítja a könyv.

Agyunk és testünk rugalmassága

Anders Ericsson, a kiválóság szakértője, a Floridai Állami Egyetem pszichológiaprofesszora szerint a tízévnyi intenzív gyakorlás a kulcs. Ericsson évtizedek óta kutatja a kiváló teljesítményt az orvoslás, a sakk, a zene és a sport területén. Eredményei szerint nagyon kevés területen meghatározóak a velünk született tulajdonságok. Bizonyos sportágak esetén a magasság és a testméret jelentősen befolyásolják a teljesítményt, egyéb területeken azonban a csúcsteljesítményhez szükséges jellemvonások gyakorlással megváltoztathatók.

Állítása szerint a legfontosabb adottsággal minden ember rendelkezik: ez pedig az agy és a test alkalmazkodóképessége. A különbség a kiválóságok és a többi ember között mindössze az, hogy előbbiek kihasználják ezt az alkalmazkodóképességet. Több vizsgálat eredménye is arra utal, hogy a hosszú távú gyakorlás következményeként megváltoznak az agynak azok a részei, amelyek a fejlesztett készség szempontjából kulcsfontosságúak.

A komfortzónán kívül

Hegedűművészek és balett-táncosok vizsgálata során kiderült, hogy tudásszintjüket legnagyobb mértékben a gyakorlással töltött óraszám határozta meg: ez átlagosan több mint 10 ezer órát jelentett. Fontos azonban, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, hiszen az a zongorista vagy teniszjátékos, aki évtizedeken át ugyanazokat a darabokat játssza ugyanúgy, vagy ugyanúgy üt, nem fejlődik.

Azt gondolnánk, hogy a húsz, harminc éve praktizáló orvosoknak jobb a teljesítményük, mint fiatalabb kollégáiknak. Számos kutatás bizonyítja azonban, hogy két-három éve praktizáló kollégáiknál rosszabbul teljesítenek objektív teljesítményfelméréseken. Ennek hátterében pedig az áll, hogy a napi szintű munkavégzésük nem járul hozzá képességeik fejlesztéséhez, mivel ritkán jelent kihívást számukra, így nem kényszerülnek a komfortzónájukon kívülre.

Ericsson szerint a Homo sapiens „tudós ember” helyett Homo exercensként vagyis „gyakorló emberként” kellene tekintenünk magunkra: aki gyakorlással kezébe veszi az élete irányítását, azzá válik, amivé szeretne.

Tanács Eszter

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.