HVG Extra Pszichológia (HVG): A nárcizmus bizonyos fokig rendben van, hiszen az az egészséges, ha jó véleménnyel vagyunk önmagunkról, ha mozgósítani tudjuk magunkat a céljainkért, vágyainkért. Honnan kezdve mondhatjuk, hogy valaki nárcisztikus?

Orvos-Tóth Noémi (O-T.N): A nárcizmusra is igaz: az arany középút lenne az üdvözítő. A túl sok éppolyan elviselhetetlen, mint a túl kevés. Az előbbibe a környezete rokkan bele, az utóbbiba maga az egyén. A nárcisztikus érzések, viselkedésminták tehát nem önmagukban üldözendők, mert nem ördögtől valók. Az egészséges önbecsüléshez, a kreativitáshoz, a kitartáshoz kell, hogy higgyünk önmagunkban, hogy képesek legyünk pozitív képekben gondolkodni a személyiségünkről. Megfelelő adagban ez éltető erő, amire mindnyájunknak szüksége van. Probléma abból adódik, ha már csak magunkról tudunk gondolkodni, ha elvész az igazán mély érdeklődésünk a másik ember iránt, ha a kapcsolat kizárólag énerősítő funkciót tölt be: szeress, csodálj, szolgálj, érts meg, támogass, higgy bennem – és cserébe ne várj semmit. Ez a nárcisztikus kapcsolatok belső logikája. Az adok-kapok helyébe az „add, ami nekem kell” parancs lép. A túlzott nárcisztikus vonásokkal jellemezhető ember belső bizonytalanságai, hiányai miatt önmagára fixált, saját kis univerzumának közepén áll, és ebből a pozícióból nem is nagyon képes kilépni. Bármi történik, mindig az a kérdés, rá milyen hatással vannak az események, neki mit jelent, ő mit profitál, vagy éppen nem profitál belőle.

HVG: Mit jelent pontosan a nárcisztikus személyiségzavar, és mennyire gyakori?

Orvos-Tóth Noémi

Bolega Niki

O-T.N: A nárcisztikus személyiségzavarról akkor beszélünk, ha az extrém egocentrizmus, a grandiozitás, és feljogosítottság érzések mélyen a személyiségbe ágyazottan jelennek meg, vagyis már a személyiségfejlődés során ebbe az irányba torzul a rendszer. Akik ebben a személyiségzavarban szenvednek, jellemzően ritkán élnek meg empátiát. A másik igényeitől, érzéseitől távol tartják magukat, az érzelmi egymásra rezonálás nem az ő műfajuk. A nárcisztikus ember annyira éhes a csodálatra, hogy tevékenységeinek nagy részét ennek az igényének a kielégítése mozgatja. Ha nem kapja meg, ha hétköznapiságával kénytelen szembesülni, úgynevezett nárcisztikus dühvel reagál. Ez egészen érthetetlen lehet a partner vagy a környezet számára. Gyakran jelenik meg az irigység érzése, vagy az a fantázia, hogy mások irigyek rá, hiszen ő sokkal többet elért, magasabbra jutott, mint a környezetében bárki. Felszínes kapcsolataiban általában lehengerlő, és könnyen elbűvöli a közönségét. Ebben segít neki a humor, az (ál)szerénység, a jópofa és magabiztos viselkedés – így a környezetében sokan tekintenek rá csodálattal. Általában ki is alakítja maga körül a privát kis rajongótáborát, akik ellátják a napi szinten igényelt pozitív visszajelzésekkel. Közelebbről megismerve azonban kiderül, hogy valójában a mások feletti dominanciára megy ki a játék, a többiek arra kellenek, hogy rajtuk keresztül saját nagyszerűségét élhesse meg. Gyakoriságáról megoszlanak a vélemények, a kóros nárcizmus gyakoriságát hivatalosan 1%-ra becsülik, ám a kevésbé kóros, de a környezet számára már megterhelést jelentő sávba valószínűleg jóval többen tartoznak. És még egy fontos dolog: senki nem azzal az elhatározással születik, hogy nárcisztikussá válik. A korai kapcsolati tapasztalatok - amelyeknek sokkal inkább elszenvedői, mint alakítói vagyunk - kövezik ki az utat a nárcisztikus működés felé. Az önimádó ember bár másoknak sok fájdalmat okoz, valójában maga is áldozat.

HVG: Milyen az együttélés egy ilyen szülővel, partnerrel, és lehetséges-e vele a boldogság?

O-T.N: Együtt élni egy nárcisztikus személlyel komoly lelki megterhelést jelent. A közeli kapcsolatban jó eséllyel lelki sérülések széles tárházat gyűjtjük be. A legújabb kutatások sorra bizonyítják: egy kapcsolatban ugyanúgy traumatizálódhatunk, mint amikor egy súlyos sérüléssel járó balesetet vagy földrengést szenvedünk el. Ráadásul a sérülések egészen hosszan, akár éveken, évtizedeken át is képesek megkeseríteni az életünket. A PTSD (poszttraumás stressz zavar) tünetei a nárcisztikus kapcsolat vége után is kimutathatók. A legtöbb gondot általában az jelenti, ahogy fentebb már elhangzott, hogy míg a nárcisztikus a külvilág felé vonzó, elbűvölő képet mutat magáról, addig a zárt ajtók mögött megjelenik a mogorva, elutasító vagy kritizáló énje. Ez a kettősség sokszor azt az érzést kelti a hozzátartozóban, hogy valamit rosszul csinál, neki kellene megváltoznia, vagy jobb emberré válnia, hogy végre elnyerje a másik szeretetét. A nárcisztikus használó és kihasználó viszonyulásában rengeteg hamisság, hazugság vagy elhallgatás is megjelenik, ami a partnerben darabokra zúzza a biztonság élményét. Ebben a konstellációban a boldogságra vajmi kevés esély van. Pozitív kimenetre leginkább akkor számíthatunk, ha a nárcizmus enyhébb formájával állunk szemben, és mind a nárcisztikus, mind a hozzátartozó hatékony terápiás segítséget kap.

HVG: Hogyan vehetem észre magamon, hogy nárcisztikus vagyok?

O-T.N: Egy igazi nárcisztikus ritkán csap a homlokára, hogy „ejnye, én aztán tényleg csak magammal vagyok elfoglalva, mások érzéseire magasról teszek”. Ilyen forgatókönyvvel bevallom, még nem találkoztam. A legtöbb esetben inkább a környezet jelzi, hogy kimerült, elege van az egyoldalú adásból, és igénye lenne a kölcsönösségre. A legjobb tehát, ha fülünk van a hallásra. Abban az esetben, ha a hozzánk közel állók panaszkodni kezdenek, mert elhanyagolva érzik magukat, vagy úgy érzik, nem vagyunk elég empatikusak, mielőtt egy vállrándítással elintéznénk a dolgot, érdemes kicsit elgondolkodnunk, és akár szakembert felkeresnünk. Az sem árt, ha megfigyeljük, mennyire függünk mások pozitív visszajelzésétől, mennyire általános, hogy a környezetünkben lévőket el akarjuk bűvölni. Ha ez napi szinten tetten érhetővé válik, szintén mélyebbre kell ásnunk önismeretünk talajában.

HVG: Hogyan zajlik a nárcisztikus ember terápiája?

O-T.N: A nárcisztikus személyiségzavarral (vagy erős vonásokkal) küzdő ember terápiája talán az egyik legnagyobb kihívás, ami még gyakorlott szakembereknek is feladja a leckét. A nárcisztikus ugyanis a terápiába is képes bevinni a maga működésmódját, és elbűvölni, lehengerelni a terapeutát, aki aztán azt veszi észre, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás: a nárcisztikus határozza meg a kereteket, késik, nem jelenik meg, extra rugalmasságot kér, a beszélgetések pedig leginkább arról szólnak, hogy a környezetnek miben kellene változnia, hogy végre harmonikus lehessen az élete. A nárcisztikus terápiájához erős és határozott terapeuta szükségeltetik, aki képes ellen tartani az állandó megerősítés iránti igénynek, és elvezetni a pácienst azokhoz az érzésekhez, amiktől a leginkább tart: a szégyen, a csökkentértékűség, az üresség keserű megéléséhez, és annak felismeréséhez, hogy ő sem különb másoknál. Amíg ez nem történik meg, esély sincs a személyiség korrigálására, pusztán a patológia megerősítése zajlik. És egy fontos megjegyzés: házilag ne kísérletezzünk a nárcisztikus ember gyógyításával! A „majd én jól fogom szeretni, és attól megváltozik” elképzelés kizárólag rövid zsákutca lehet, hiszen itt olyan mély zavarról van szó, amit szerető odafordulással, dédelgetéssel senkiből nem lehet kisimogatni.

Orvos-Tóth Noémi könyvéről itt talál infókat.

Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba november 27-én, ahol Orvos-Tóth Noémi és Bihari Viktória író, blogger beszélgetnek arról, hogyan lehet szabadulni egy nárcisztikus hálójából. Jegyek és infók itt.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, mely érzelmeinkkel, az érzelmi intelligenciával foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk a Pszichológia Plusz párkapcsolati különszámmal. Aktuális számunkat meg is rendelheti.