Pszichológia magazin HVG Extra Pszichológia 2018. március. 22. 12:15

Négy alaphit, amivel a gyerekek boldogabbak lesznek

Ahhoz, hogy a jövő generációja a magánélet és a munka világában nálunk jobban el tudjon boldogulni, fejlettebb lelki ellenálló képességre, azaz rezilienciára van szüksége.

Ki ne szeretné, hogy gyermeke megbirkózási képessége minél jobb legyen? A reziliencia boldogabb, sikeresebb élethez és jobb egészséghez segíti a gyermekünket, és szerencsére nem rögzült személyiségvonás, vagyis fejleszthető. Erőssége a gyerek lehetőségein, illetve szüleivel, tanáraival, barátaival kialakított kapcsolatán múlik.

Alakítsuk ki gyermekünkben a négy alaphitet, ahogy azt Sheryl Sandberg és Adam Grant B terv ‒ Hogyan küzdjünk meg a válsághelyzetekkel és találjunk örömöt az életben? című, tavaly megjelent könyve is ajánlja.

1. Bizonyos mértékig képes irányítani az életét.

Egyik kutatásukban a szerzők három évtizeden keresztül követtek nyomon több száz veszélyeztetett gyereket. Mindannyian mélyszegény környezetben nőttek fel, és alkohol- vagy mentális betegség miatt bántalmazták őket. Háromból ketten kamasz- és felnőttkorukra komoly problémákkal küzdöttek. Az egyharmaduk viszont kompetens, magabiztos és gondoskodó felnőtté vált.

Kiszámítható környezet
Shutterstock

Mi volt közös a rugalmasabb, jobb megküzdési képességű gyerekekben? Úgy érezték, ők irányítják az életüket, a negatív történéseket pedig nem fenyegetésekként, hanem kihívásokként vagy lehetőségekként fogták fel.

A reziliens gyerekek felismerik, hogy van erejük és lehetőségük a saját életük alakítására. Szüleik úgy tudják erősíteni bennük az irányítás érzetét, ha egyértelmű és következetes elvárásokat támasztanak velük szemben, amivel kiszámítható környezetet teremtenek.

 

Érdekli a többi három alaphit? Olvassa tovább Tanács Eszter a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban megjelent cikkét, mely a trauma, terápia, gyógyulás témáival foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk A terapeuta esetei sorozat egyik kötetével, Szondy Máté Olvadás című könyvével. Aktuális számunkat meg is rendelheti.

 

 


Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.