Az előbbit többnyire azok választják, akik az otthonosabb, barátságosabb...
Az előbbit többnyire azok választják, akik az otthonosabb, barátságosabb szállásokat kedvelik, és a szobájukat lényegében csak alvásra szeretnék használni. A hotelekbe ezzel szemben a nagyobb komfortra vágyók fészkelik be magukat, akiknek eszük ágában sincs kimozdulni a számukra minden földi jóval szolgáló létesítményekből.
A hivatalos statisztikák arról árulkodnak, hogy a vendégek többsége – ha már egyszer pénzt adott ki egy szobáért – elvárja, hogy cserébe maximális kiszolgálásban részesüljön, amihez jobb eséllyel jut hozzá egy átlagos szállodában, mint egy szokványos panzióban. Bár a 2000-nél is több magyarországi kereskedelmi szálláshely csaknem fele panzió (egészen pontosan 936), és csak az egy harmaduk hotel (761), utóbbiak 6-szor annyi vendéget fogadnak, és 12-szer nagyobb bruttó bevételt termelnek, mint az előbbiek.
Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy 6 szobával már nyugodtan lehet panziót nyitni, egy szálloda viszont még 150 lakóhelyiséggel is kicsinek számít, ám a kapacitás mellett a jobb felszereltség is a hotelek javára dönti el a küzdelmet. Az alábbi táblázatban a KSH legfrissebb adatait láthatják a kétféle vendéglátóhelyre vonatkozóan, de nem a teljes tavalyi évre, csupán 2007 első tíz hónapjára:
Panzió | Szálloda | |
Külföldi vendégek száma | 194 000 fő | 2 498 000 fő |
1 csillagosban: 21 000 fő | ||
2 csillagosban: 94 000 fő | ||
3 csillagosban: 923 000 fő | ||
4 csillagosban: 1 010 000 fő | ||
4 csillag fölöttiben: 450 000 fő | ||
Belföldi vendégek száma | 577 000 fő | 2 083 000 fő |
1 csillagosban: 64 000 fő | ||
2 csillagosban: 188 000 fő | ||
3 csillagosban: 1 029 000 fő | ||
4 csillagosban: 737 000 fő | ||
4 csillag fölöttiben: 65 000 fő | ||
Vendégek száma összesen | 771 000 fő | 4 581 000 fő |
Bruttó bevétel | 8,786 milliárd Ft | 104,524 milliárd Ft |
A vendégek a szálláshely kiválasztásakor általában az ár/érték arányt mérlegelik, s az összehasonlításban többnyire a szállodákat hozzák ki győztesnek. Talán nem alaptalanul, hiszen egy panzió már akkor is megkapja a működési engedélyt, ha egyágyas szobái legalább 8 négyzetméteresek, valamint reggelit és 24 órás portaszolgálatot biztosít az ott lakóknak, egy hotelnek viszont számtalan más kritériumnak is meg kell felelnie, ha hosszú távú vendéglátásban gondolkodik.
Ami az árat illeti, a kétfajta szálláshelyet meglehetősen nehéz összevetni, de egy első osztályú panzió és egy 3 csillagos szálloda talán ugyanazt a színvonalat képes biztosítani a hozzá betérőknek, így az összehasonlításnak lehet némi alapja. Az előbbi típusban (pécsi létesítmények közt vizsgálódva) 8500 és 11 000 forint között találtunk egy-, illetve kétágyas szobákat, míg utóbbiban 15 000 és 19 000 forintért bukkantunk rá ugyanerre, az árkülönbség tehát meglehetősen szembetűnő, csaknem kétszeres. A szobák felszereltsége közel hasonló (minibár, kábeltévé, számítógépes csatlakozás stb.), ám a szálloda emellett olyan extrákat is kínál, mint a szauna, a masszás, a diétás és vegetáriánus konyha, s más hasonló ínyencségek, ezért nem csoda, hogy az emberek többsége inkább ezt választja, még ha kicsit többe is kerül.
A magyar és külföldi vendégek közt is jelentős eltérések mutatkoznak ízlés tekintetében. A belföldi utazók – bár többségük a 3 csillagos szállodákat választja – nem restellnek a minimális komfortot kínáló 1 csillagos hotelekben sem szobát foglalni, míg a 4 csillagnál többel rendelkező luxushelyeket inkább riadtan elkerülik. A prémium kategória így csak az idegen országokból hozzánk érkezőkben bízhat – s nem is csalódik, hiszen azok valóban igyekeznek a legjobbat választani nálunk.