Plázs life-style.hu 2012. január. 20. 12:51

Himalájai vízből készült luxusvodka, 700 ezer forintos áron

A több mint száz éves múltra visszatekintő neves orosz vodkagyártó, a Stolichnaya rukkolt elő ezzel a mindössze 300...

A több mint száz éves múltra visszatekintő neves orosz vodkagyártó, a Stolichnaya rukkolt elő ezzel a mindössze 300 palackos limitált mennyiségben áruba bocsátott nedűvel, aminek már a neve is beszédes: Stolichnaya Limited Edition Pristine Water Series Himalayan Edition - ez alapján kell becézgetnünk.

És most lehet markolni a karfát: palackonként 3000 dollárt (több mint 700 ezer forintot) kérnek el érte, azzal az indokkal, hogy a vízalap, amiből készült, egyenesen a Himalája vonulataiból származik - a búza pedig abból az oroszországi Tambov régióból, ahol állítólag a legszebb kalászok érnek.

Ára alapján tehát nem a nagyközönségnek készült, hanem olyanoknak, akik hétvégente szupermodelleket rúgatnak be a Barbados mellett ringatózó hajójukon. De legalább lesz kitől óvni az apró, aranyozott jégcsákányt, ami jár hozzá.

(Forrás: BornRich)

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.