Császármetszés után néhány nappal belázasodott az anya, így derült ki, hogy valami nincs rendben. A kórházban először fertőzésre gyanakodtak, csak napokkal később, a vérképből derült ki, hogy annál jóval nagyobb a baj. A Rácz Jenő vezette kórházban belső vizsgálatot indítottak.
Császármetszése után újra meg kellett operálni egy 27 éves nőt, mivel kiderült, hogy egy kendőt felejtettek a hasüregében a veszprémi Csolnoky-kórházban – adta hírül a pénteki Blikk.
Március 7-én történt a császármetszés, a következő héten az anya belázasodott. Visszamentek a kórházba, ahol nőgyógyászati vizsgálatokat végeztek a nőn, majd megállapították, hogy minden bizonnyal fertőzése lehet.
A hét végére a nő még rosszabbul lett, ekkor az ügyeletet hívták, ahol az apa elmondása szerint lerázták őket azzal, hogy már adtak antibiotikumot és lázcsillapítót, egyebet nem tudnak tenni. A háziorvos már sürgösségi vérvételre küldte az asszonyt, és a vérképből már kiderült, hogy súlyosabb a helyzet, mint gondolták.
Miután kiderült, hogy idegen test van a hasában, azonnal megműtötték, a császármetszés vízszintes metszése után függőlegesen is felvágva a hasát.
Miután az apa írásban is panaszt tett, a kórház belső vizsgálatot indított külső, független szakértő bevonásával. A dokumentációt az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak is átküldik, utána lehet megállapítani, hogy történt-e mulasztás, és ki követte el – mondta Rácz Jenő, a kórház igazgatója.
Az ehhez hasonló műhiba életveszélyes állapotot is előidézhet: tályog keletkezhet a hasban, és hashártyagyulladás is kialakulhat, ami 48 órán belül halálhoz vezethet.