2016. március. 11. 15:27 hvg.hu Utolsó frissítés: 2016. március. 11. 15:24 Plázs

Tanárokat és edzőket díjaztak

Tíz pedagógusnak adták át kimagasló tehetséggondozó munkájáért a Mester-M Díjat A MOL Új Európa Alapítvány a díjátadóval párhuzamosan idei pályázati felhívásait is meghirdette.

A MOL Új Európa Alapítvány 2006 óta támogatja a fiatal tehetségeket és a velük foglalkozó pedagógusokat. Eddig 75 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült már az elismerésben, amelyet azok a pedagógusok kapnak meg, akik jó eredményeket értek el több évtizedes munkájuk során, és akiket környezetük emberileg és szakmailag is példaként szeretne a fiataloknak felmutatni.

A 2015-ben beérkezett több mint 700 jelölés közül a kuratórium választotta ki azt a három művész tanárt, négy természettudományos szaktanárt és három utánpótlás edzőt, akik átvehették a MOL Mester-M Díjat, amely erkölcsi és anyagi elismerés: a díjjal egymillió forint tiszteletdíj jár. Ezek a tanárok és edzők munkájukkal, áldozatkészségükkel és szakmai támogatásukkal számos tehetséges fiatal pályára lépését segítették már.

A díjat Ábrám László fizikatanár (Budapest), Dr. Futóné Monori Edit biológia-kémia tanár (Debrecen), Balla Tibor László mélyrézfúvós művész és tanár (Debrecen), Dr. Kiszelyné Czibik Tünde tánctanár (Veszprém), Gorbunova Natalia hárfaművész-tanár (Szeged), Kiss Róbert informatika-, matematika-, kémiatanár (Kecskemét) és Dr. Spissich László matematikatanár (Pápa) vehette át. A sportszakemberek között Vedres Mátyásné Berecz Ilona jégtánc edző (Budapest), Borsodi Géza kajak-kenu edző (Győr) és Flórusz János judoedző (Miskolc) részesült az elismerésben.

A díjakat a MOL Magyarország vezetői, Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, az Új Európa Alapítvány kurátora, Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardozó, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, valamint Ónodi Eszter, a Katona József Színház művésze, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete adták át.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.